szerző:
hvg.hu

A német közszolgálati tévé gyerekhíradójában is téma volt az internetadó elleni tüntetés. A német gyerekeknek animáció segítségével mutatták be a magyarországi helyzetet, miszerint a magyar kormány "csak a jó híreket szereti", ezért csak ezekről számolhat be a média, ezért is fontos, hogy az emberek hozzáférhessenek az internethez. A logo! című műsor nem először számolt be magyarországi témáról.

Szerda este az internetadóval is foglalkozott a német közszolgálati tévé logo! című gyermekhíradója, ami már többször számolt be magyarországi hírekről animációs filmekben.

A logo! című műsor egyebek mellett a KIKA nevű gyermekcsatornán látható, amely a német köztévé tulajdonában van. A ZDFtivi műsorán is látható, amely az ARD mellett a másik országos közszolgálati csatornához, a ZDF-hez tartozik.

A ZDFtivi honlapján címlapon szerepel a videó, ám rákattintva hibaoldalra juthatunk, így jártunk a többi kisvideóval is, ezzel kapcsolatban megkerestük a ZDFtivi-t, ahonnan választ ígértek. (A ZDF péntek este válaszolt megkeresésünkre, azt írták, rövid ideig tartó technikai problémák miatt nem voltak elérhetőek a videók, de már helyreállították a honlapot - a szerk.)

Azonban más úton hozzá lehet férni a teljes szerda esti adáshoz, ahol a NASA űrrakétájának szerencsétlen startjáról, és az Amazon csomagküldő szolgáltatásáról szóló beszámolók után magyarázták meg a gyerekeknek a magyarországi történéseket. (A teljes videót itt nézheti meg, a Magyarországgal foglalkozó rész 04:05 perctől kezdődik.)

©

Először a keddi tüntetésről készült felvételeket mutatták be, elmondva, hogy Magyarországon bevezetni tervezik az internetadót, ami azt eredményezi, hogy többet kell fizetni az internethasználatért, ami főleg a szegényebb polgároknak jelent majd gondot. Megszólaltattak egy tüntető nőt is, aki azt mondta, hogy meg lehet adóztatni a cigarettát és az alkoholt, de az internetet már túlzás lenne adókötelessé tenni.

A beszámolóban hozzáteszik: az internetadó nem csak a pénzről szól, hanem arról is, hogy az internetezési lehetőségek korlátozásával sérül az információszabadság és eltávolítják az embereket az internettől.

Egy animáció segítségével azt is elmagyarázták a német gyerekeknek hogy Magyarországon a kormány "csak a jó híreket" szereti és csak ezekről számolhatnak be a magyar médiában dolgozók, így az internet azért is fontos a magyaroknak, hogy máshonnan is értesülhessenek a hírekről.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szkennelték egy brit bevásárlóközpont látogatóinak arcát, de erről senkinek sem szóltak

Szkennelték egy brit bevásárlóközpont látogatóinak arcát, de erről senkinek sem szóltak

Újra erdőtűz pusztít a Kanári-szigeteken, egy körzetet kiürítettek

Újra erdőtűz pusztít a Kanári-szigeteken, egy körzetet kiürítettek

Európát megcsapja a marihuána füstje, de a magyarok legfeljebb átvitt értelemben fognak szívni

Európát megcsapja a marihuána füstje, de a magyarok legfeljebb átvitt értelemben fognak szívni

Szándékosan gázoltak el két izraeli fiatalt Ciszjordániában

Szándékosan gázoltak el két izraeli fiatalt Ciszjordániában

Paul Lendvai: Orbán a demokrácia védelmezőjéből a demokrácia halálának szerzője lett

Paul Lendvai: Orbán a demokrácia védelmezőjéből a demokrácia halálának szerzője lett

Fülke: 1956 után a Páneurópai piknik idején vívtuk ki Európa tiszteletét

Fülke: 1956 után a Páneurópai piknik idején vívtuk ki Európa tiszteletét