Pécsi Kálmán ügyvédet a fővárosi önkormányzattól a beruházást lebonyolító BKK-hoz irányították. Onnan elküldték neki a vállalkozási szerződést, amelyben az 5,3 milliárdos felújítási összeg nettó átalányárként szerepel. Ehhez mellékelték ugyan a munkálatok tételes felsorolását, de ár nélkül.
Az ügyvéd pontosítást kért, de erre azt válaszolták, hogy „az egyes mérföldkövekhez tartozó összegek a szerződéses ár összevetésével kiszámolhatóak”.

A BKK mellékletében 6 építésre szakaszra bontották fel a beruházást, a dokumentum azonban Pécsi Kálmán szerint nem tekinthető tételes elszámolásnak, ezért hétfőn feljelentést tett Tarlós István főpolgármester és Vitézy Dávid volt BKK-vezérigazgató ellen a rendőrségen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt.
A BKK szerint tévedés, hogy úgy kötötték volna meg a kivitelezői szerződést, hogy nem ismerték a kivitelezés összegszerű költségvetését. A pályázóknak kellett ugyanis vállalkozási árakkal feltölteniük a BKK-tól kiadott árazatlan költségvetést, és ezek a számok megvannak a közlekedési központnál. De nem adják ki azokat, mert az ajánlattevő üzleti titokká minősítette az árazott költségvetést – tették hozzá.
A BKK szerdán délután közölte, Tarlós István főpolgármester és a budapesti önkormányzat még konzultatív szinten sem vett részt a 2014-ben lefolytatott közbeszerzésben és mivel a teljesítésigazolást a BKK csak tényleges teljesítésre adja ki, ezért határozottan cáfolják a Népszabadság cikkében foglaltakat, és kijelentik, hogy a Széll Kálmán tér felújítása során a közpénzek takarékos és átlátható felhasználását biztosítják.
Mint írták, az építési beruházás tartalékkeret nélkül becsült értéke nettó 4,95 milliárd volt, erre a felhívásra három ajánlat érkezett, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. és WIS Holding Zrt. közös ajánlattevőké nettó 5,3 milliárd forint értékben, a Hídépítő Zrt. nettó 6,3 milliárd összegben, illetve a Swietelsky Magyarország Kft. és a STRABAG Általános Építő Kft. alkotta közös ajánlattevők nettó 6,5 milliárd forint értékben. Miután a Hídépítő ajánlatát érvénytelennek nyilvánították, végül a legalacsonyabb összegűt választották.
A BKK közölte, minden egyes részszámla kifizetése előtt felmérésre kerül az adott időszakban elvégzett teljesítmény, amelyet független mérnök végez, a kifizetési rendszer szerint pedig egy műszaki elem sem kerülhet kétszer kifizetésre.
A BKK emellett megerősítette, hogy a beruházó üzleti titokká nyilvánította az árazott költségvetést, de amennyiben megkeresés érkezik, együttműködnek minden hatósággal, kérésre minden dokumentumot a rendelkezésükre bocsátanak, amelyet a jogszabályok lehetővé tesznek. A kivitelező egyébként az ütemezésnek megfelelően halad a tér rekonstrukciója során.
A BKK emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a cikkben az ügyvédként feltüntetett feljelentő neve a Budapesti Ügyvédi Kamara névjegyzékében nem szerepel.