„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A szegedi Gregor József Általános Iskola igazgatója szerdán jelentette a járási tisztifőorvosnak, hogy az intézményből 120 gyermeket küldtek haza hányással, hasmenéses tünetekkel. A vizsgálatok calici vírust mutattak ki.
A vizsgálatok szerint calici vírus miatt betegedett meg csaknem kétszáz gyermek egy szegedi általános iskolában – tájékoztatta a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője pénteken az MTI-t. Varga Márta elmondta, a kórokozót három gyermek mintájából is kimutatták. Az iskola konyhájában vett ételminták ellenőrzése még folyik – tette hozzá.
A szegedi Gregor József Általános Iskola igazgatója szerdán jelentette a járási tisztifőorvosnak, hogy az intézményből 120 gyermeket küldtek haza hányással, hasmenéses tünetekkel.
A betegség tünetei alapján az ételfertőzés gyanúja is felvetődött. Az iskola háromszáz adagos melegítőkonyháján az ellenőrzés nem talált közegészségügyi hiányosságot. A járványügyi szakemberek étel- és vízmintákat vettek, és elrendelték az iskola összes helyiségének fertőtlenítőszeres takarítását, amelyet csütörtökön el is végeztek.
A tisztiorvosi szolgálat munkatársai kikérdezték a beteg gyermekek szüleit, valamint felvették a kapcsolatot az összes szegedi házi gyermekorvossal is. Péntekre a megbetegedett gyermekek száma 196-re emelkedett, és négy pedagógusnál és egy takarítónál is jelentkeztek a gyors lefolyású betegség tünetei.
A gyerekek közül hárman kerültek az egyetem gyermekklinikájának fertőzőosztályára, valamennyien infúziós kezelésre szorultak, általános állapotuk kielégítő.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.