Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Lázárra és Vargára bízza kettévágott kormányát Orbán

A csütörtökön bejelentett kormányátalakítás újabb lépés a félprezidenciális rendszer felé, amelyben az állam első számú vezetője csak a legfontosabb ügyekkel törődik. Lapértesülések szerint a stratégiai kabinet vezetője Lázár János, a gazdaságié Varga Mihály lesz.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Lázárra és Vargára bízza kettévágott kormányát Orbán

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja a jövőben a kormány startégiai kabinetjét, míg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterre a gazdasági kabinet vezetését bízzák – értesült a Heti Válasz és a Népszabadság is. A miniszterelnök pedig hol az egyik, hol a másik kormányülésen vesz majd részt, bár az sem zárható ki, hogy mindkettőre beül.

Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy Orbán Viktor átszervezi kormányát. A Népszabadság szerint az intézkedés célja, hogy Orbán Viktort tehermentesítsék, bár Lázár hivatalosan azt mondta, nem volt elég hatékony a kormány.

A kabinetek döntéshozó és -előkészítő testületként működnek majd, érdemi hatalmuk lesz, rendeleteket, jogszabályokat alkothatnak. A változás még egy lépéssel közelebb visz a félprezidenciális rendszerhez, ahol az állam első vezetője csak a legfontosabb ügyekkel foglalkozik. Ebbe a trendbe illeszkedik a Miniszterelnöki Kabinetiroda tavaly őszi felállítása is – ezzel Orbán már akkor kettéválasztotta a kormányzati munkát: Lázár a végrehajtásért, Rogán pedig a politikai érdekek érvényesüléséért felel.

A stratégiakabinet megalakulása is a politikai kormányzás erősítésére irányul, de ezúttal Lázár János irányításával.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.