szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tízezres tömeg gyűlt össze szerda délután a Hősök terén, hogy a CEU-t ellehetetlenítő jogszabály, illetve az úgynevezett civiltörvény ellen tiltakozzanak. A jó hangulatú demonstráció után a tömeg egy része a Fidesz Lendvay utcai székházához, majd a Kossuth térre, végül az Oktogonra vonult. Kiderült, szombat délután a Szabadság téren lesz a következő meghirdetett tüntetés.

Most érkezett

„Azért vagyok itt, mert félnek az emberek körülöttem"

„Vidéken különösen csönd van, de ez nem az egyetértés, hanem a bezárkózás csendje, az egzisztenciális függésben tartott emberek csendje” – mondta a tüntetésen L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy alapítvány vezetője. „Azért vagyok itt, mert félnek az emberek körülöttem, a gyanakvás bekúszott mindenhova.” Az Igazgyöngy Alapítvány Berettyóújfalu környékén segít a szegényeknek, a gyerekek felzárkóztatásában, az egészségügyi ellátásukban, a szociális helyzetükön. L. Ritók azt mondja, az a hatalom baja velük, hogy a létük is azt jelenti, nem tökéletes a rendszer. Arrafelé még azok sem hiszik el a „Magyarország erősödik” szlogent, akinek ezt hivatalból kellene.

L. Ritók Nóra azt mondja, a regnáló hatalom szerint nem létezik az a probléma, amivel dolgoznak, nincs gyerekéhezés, mélyszegénység, munkanélküliség, hiányos egészségügyi ellátás, sem leszakadó térségek. Eleinte még kekeckedőnek bélyegezték az alapítványt, utána balliberálisok, mazsihiszták, legújabban pedig Soros-bérencek lettek.

Negyedik napja tartanak a tiltakozások Budapesten, szerdán a civiltörvény módosítása miatt tartanak demonstrációt a Hősök terén. A parlament előtt lévő javaslat szerint külföldről támogatottnak minősíthetnek civil szervezeteket, akikre más szabályok vonatkoznának. A Hősök Vétója - Heroes' Veto címet viselő tüntetésre előzetesen a Facebookon 13 ezren jelezték, hogy részt vesznek rajta, 15 ezren, hogy érdeklődnek iránta, és további 63 ezren kaptak rá meghívást.

  • A budapesti tüntetéssel egyidőben vidéken is tartanak demonstrációkat: Békéscsabán, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Sopronban, és Szegeden is.
  • Külföldön is lesznek megmozdulások: Berlinben, Brüsszelben , Londonban és Helsinkiben is.  
  • A rendezvényhez közel száz civil szervezet is csatlakozott.
  • A Hősök tere közepén egy nagy szív formáját üresen hagyják a tüntetők - ez az ország dobogó szívét szimbolizálja, ebbe azt írták: "CIVIL".
  • A rendezvényen felszólalt Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, és Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.
  • A demonstráció után sokan a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz mentek, ahol papírrepülőkkel dobálták meg a rendőrsorfalat. A rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy hagyjanak fel a jogsértő magatartással és távolodjanak el a rendőrsorfaltól.
  • A tüntetők az Oktogon, majd a Nyugati pályaudvar felé vonultak. Sokan letáboroztak az Oktogonon, ahol blokkolják a forgalmat.
  • A tömeg nagyobb része tovább vonult a Nyugati felé, ahonnan a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák térre, majd az Astoriára és a Ferenciek terére vonultak. Innen a Váci utcán át indultak ők is a Kossuth térre.
  • Több ezren viszont levágták az utat és egyenesen a Kossuth térre mentek.
  • Innen a rendőrökkel némi egymásnak feszülés után újra az Oktogonra vonultak a tüntetők, ahol bulihangulatban foglalták el a teret.
  • Szombaton fél 6-ra a Szabadság térre szerveznek új tüntetést.

Élő adásunk a tüntetésről:

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
12 13 14 15 16 17 18

Nekünk Trudeau kell?

A Lendvay utcába készülnek a tüntetők

FireChat-csoportban már most azt tervezik, hogy ha véget ér a hivatalos rész a Hősök terén, mennek a Lendvay utcába. Ami ugye le van zárva.

A szervezők arra kértek mindenkit, hogy integessenek az élőképhez

Az élőkép lényege a nagy szív a Hősök terén a CIVIL felirattal, körülötte az integető emberek.

Egy szegedi geg

Tüntetésileg - nekem is küldheti a pénzt #szeged #istandwithceu #tüntetés #hungary #freedom #mik #europa

Melega Krisztián (@kezisrac) által megosztott bejegyzés,

Ne legyetek engedelmes alattvalók, legyetek aktív polgárok!

A TASZ ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia arról beszél, a civil szervezetek sokfélék. Van, ami iskolát üzemeltet, szegényeknek oszt ételt, más felhangosítja a gyengék hangját. Évek óta folyik a lejáratókampány, a kormány meg akarja bélyegezni őket. „Minél többen vagyunk, annál kevésbé váltható be a fenyegetés. Mutassuk meg, hogy létezik egy másik Magyarország!” Kapronczay békés tüntetésre hív fel. Ne legyetek engedelmes alattvalók, legyetek aktív polgárok! – zárta beszédét.

1
12 13 14 15 16 17 18
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!