"Ismét lezárul egy rövid korszak az életemben. Két hete már jeleztem az atv vezérigazgatójának, Németh S. Szilárdnak, hogy szeptembertől nem folytatjuk az Esti Frizbi című műsort az atv-n. A csatornától is elköszönök! Szép volt ez a másfél, csak köszönettel tartozom érte. Sok sikert kívánok az atv-nek a jövőben!” – írta Facebook-oldalán.
Hajdú a választások előtt meghívta az Esti Frizbibe Deutsch Tamást, de Németh letiltotta a beszélgetést, így az nem került adásba. Amikor az ATV vezérigazgatójával nemrég interjút csináltunk, úgy fogalmazott, a döntése nem Hajdú ellen irányult. Egyébként Hajdú volt az, aki azt mondta, szerinte a választások után le kell tekerni a politikát az ATV-ben.
Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.