szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csak egyikük erőszakolta meg a lányt, de a bíróság szerint mind megtették volna, ha nem érkezik meg időközben a rendőrség.

Erkölcsi okokra hivatkozva a Zalaegerszegi Törvényszék az ítélethirdetésig zárt tárgyaláson tárgyalta annak a kamaszlánynak az ügyét, akivel 2016 áprilisában egy Balaton-parti szórakozóhely mellett erőszakoskodott három fiatal - írja a 24.hu.

A három garabonci férfi és a történtek idején 16 és fél éves lány ugyanazon a keszthelyi szórakozóhelyen mulattak. A lány az este folyamán nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott és ittas állapotba került. A szórakozóhelyen találkozott szintén kiskorú ismerősével, akivel a fényektől eltávolodva a parton szeretkezett.

A fiatalok, amikor meglátták őket, fényképeket készítettek róluk, majd a III. rendű vádlott arra buzdította társait, hogy erőszakolják meg a lányt. A lánnyal lévő fiú tiltakozott, azonban őt a III. rendű vádlott megrúgta, megütötte és elzavarta a helyszínről.

Az eljárás folyamán a bíróság nem tudta kétséget kizáróan megállapítani, hogy a három fiatalember tisztában volt-e azzal, hogy kiskorú személyről van szó, azt viszont megállapította, hogy fenyegették a lányt és mindhárman közösülni akartak vele. A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott szexuális kapcsolatot létesített a lánnyal, majd amikor a II. rendű vádlott is közösülni akart, az elzavart fiú rendőri segítséggel tért vissza, így a rendőrök véget vetettek az erőszakos cselekménynek.

A bíróság bűnösnek találta a vádlottakat szexuális erőszak bűntettének kísérletében, ezért őket egyenként 6 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, valamint 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ezen felül kötelezte őket több mint 4,6 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet nem jogerős.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Újabb öt évig a Főtaxi marad a reptéri szolgáltató

Újabb öt évig a Főtaxi marad a reptéri szolgáltató

Soros helyett a nők elleni erőszak ellen kezd plakátkampányba a XV. kerület

Soros helyett a nők elleni erőszak ellen kezd plakátkampányba a XV. kerület

Karácsonyék Budapest-kuponokkal mentenék a vállalkozásokat, már a BKIK is nemet mond Parragh javaslatára

Karácsonyék Budapest-kuponokkal mentenék a vállalkozásokat, már a BKIK is nemet mond Parragh javaslatára