szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem a betegeknek kellene versenyezniük az orvosokért.

Ezer milliárd forintból rendbe lehetne tenni az egészségügyet - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Népszavának. Ezt a javaslatot letették a kormány asztalára, mire csak annyi választ kaptak, hogy az orvosoknak majd 2020-ban emelik a bérét, esetleg.

A bérek rendezésére számításaik szerint legalább 750 milliárd forintot kellene fordítani. Ma a kórházak a működőképességük megőrzése érdekében, főként a hiányszakmákban, a hivatalosan adható béreken felüli jövedelmet kénytelenek adni az orvosoknak, viszont emiatt eladósodnak.

Az uniós pénzekből fölújított a csillivilli, kórházaknak, milyen filléres, napi gondjaik vannak, olykor gumikesztyűre sem futja. Ha ez az ezermilliárd belekerülne a rendszerbe, az intézményekről is lekerülhetne a prés

- mondja Éger. Ezt csak a gyógyítás körülményeinek javítására kérték,

illúzió azt gondolni, hogy pusztán a pénzzel el tudjuk érni egy olyan fejlett ország, mint Ausztria lakosságának az egészségi állapotát. Ahhoz sokkal szélesebb, átfogóbb programra lenne szükség. Évek óta szajkózzuk az iskolai egészségtan-oktatás szükségességét, mert a betegségek jó része az emberek elégtelen egészségértése miatt alakul ki.

Arról is beszélt, nem a betegeknek kellene versenyezniük az orvosokért, hanem fordítva, és ezt szerinte meg is tehetnék, ha egy állásból, napi átlagban nyolc órányi munkával biztosíthatnák a megélhetésüket.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!