Öntől származik a mondás, hogy A szilánkok olyan Bret Easton Ellis-regény, amit azok is kedvelni fognak, akik nem szeretik a Bret Easton Ellis-regényeket. Népes tábor a BEE-utálók köre?
Annyi mindent összehord az ember az ilyen interjúk közben, de az sem kizárt, hogy van benne igazság. Hét-nyolc könyvem jelent meg eddig, A szilánkok a leghagyományosabb mind közül. Az Amerikai psychóhoz és a Glamorámához képest mindenképpen az. Még új olvasókat is hozott nekem, és persze elidegenített néhány régit. Akik a posztmodern irodalmat keresték benne, kevesellték a humort. És még jó néhány dolgot hiányoltak, amit az előző regényektől megkaptak. De nem nekik írtam A szilánkokat. Magamnak. Még csak ki sem akartam adatni. A podcastomban olvastam fel részletekben egy éven át.
Miért nem akarta kiadatni?
Borzalmas biznisz a könyvkiadás, nevetséges az egész. Azt hittem, végeztem is vele egy életre, aztán mégis itt tartunk. Csak kiadták.
A szilánkok hőse, az ifjú Bret az X generációhoz tartozik, amelynél – önt idézve – még sosem volt konzervatívabb nemzedék Amerikában. Mikor vette észre magán a konzervativizmus jeleit?
Nem hiszem, hogy konzervatívvá váltam volna. Mindenkit lekonzervatívoznak, aki eltávolodik a balos dogmától és attól a nevetséges társaságtól, ami az amerikai demokrata párt lett. Nem lettem konzervatív, de kevésbé vagyok liberális. Ezt hozta ki belőlem az itteni élet. És nem csak belőlem, az amerikaiak jó részéből is. Nem hirtelen történt, ez egy folyamat volt. Valamikor a 2016-os választás előtt, úgy 2015 táján vettem észre magamon a fordulatot. És az érzés csak erősödött bennem a legutóbbi választásokig. Az X generáció nagymértékben hozzájárult Trump győzelméhez. És a Z generáció (az 1997 és 2012 közt születettek) férfi tagjai is.
Ön Trumpra szavazott?
