Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A politikus az M1-en azt mondta, szerinte őrültség egy parkban építkezni.
Megválasztása esetén kezdeményezni fogja a Liget-projekt leállítását – mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfő reggel az M1-en.
A zuglói polgármestere elmondta, a projekt leállítására azért van szükség, mert szerinte egy parkban építkezni "őrültség", erre inkább Budapest számos rozsdaövezeteinek egyikét tartaná jó helyszínnek.
Hozzátette, társadalmi vitát kezdeményezne arról, hogy a Városligetben már zajló építkezéseket miként "varrják el". "De azt, hogy a Városligetben monumentális, bármilyen funkciójú épületek legyenek, én ezt urbanisztikai, városrendezési szempontból egy katasztrofálisan rossz ötletnek gondolom" – hangsúlyozta.
Elmondta, a Városliget egy 200 éves park, amelyet lehetetlen létrehozni, tönkretenni viszont nagyon is lehetséges például a megnövekedett forgalommal, amelyet az oda tervezett épületek, múzeumok generálnak.
A politikus korábban is többször állást foglalt a Liget Projekttel szemben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.