szerző:
Gergely Zsófia

Kiadta az ügyészségnek a neki súgó MSZP-s informátort a PestiSrácok újságírója, hátha így eredményesebb lesz a nyomozás, és méltatlankodva kevesellte a „politikai szálat” a büntetőügyben – derül ki a hvg.hu birtokába került nyomozati anyagokból. A kormánylap újságírója nemcsak az alapvető sajtóetikát rúgta fel, a Polt Péternek címzett dokumentumban leírja saját „jelentős szerepét” is az eljárásban. Az informátorral folytatott levelezéseit is megszereztük és lehozzuk, mert plasztikusan mutatják, hogyan gyárt cikket a NER-média.

A teljes magyar médiához hasonlóan a Huth Gergely főszerkesztésével működő PestiSrácok is kezdettől fogva követi a milliárdos költségvetési csalás miatt zajló Czeglédy-ügyet. Saját keresőjük tanúsága szerint újságírójuk, Füssy Angéla vitte a lapnál leginkább az MSZP- és DK-kötődéssel egyaránt rendelkező jogász-politikus ügyét, sorra publikálva a cikkeket az eljárás fejleményeiről. A lap újságírója azonban a hvg.hu birtokába került dokumentumok szerint aktívan beavatkozott a Czeglédy Csaba ellen zajló büntetőügybe, amikor az ügyészség előtt felfedte és kiadta saját szocialista belső informátorát, aki kifejezetten anonimitást kérve szállította neki az információkat.

Bekerült a nyomozati iratok közé, hiába kérte, hogy kezeljék titkosan

Az, hogy Füssy Angéla etikailag kifogásolhatóan kiadta informátorát, soha nem derült volna ki, ha az erről szóló dokumentumok nem kerülnek be a nyomozati iratanyagba, majd innen a hvg.hu birtokába. A több tízezer oldalt kitevő aktában egy külön fejezetet szentelnek a PestiSrácok munkatársától származó, illetve vele kapcsolatos 39 oldalnyi anyagnak.

Ez egy saját néven írt beadványát is tartalmazza, amelyet azért egyenesen a legfőbb ügyésznek, Polt Péternek címzett, mivel szerinte "csak a legmagasabb szintű ügyészi közbenjárás” biztosítja a Czeglédy és társai elleni „eljárás eredményes lefolytatását”. A beadványban 3 oldalon keresztül arról ír Poltnak, hogy „oknyomozó újságíróként olyan információk és kapcsolatok birtokába került, amelyek jelentős mértékben befolyásolhatják” a Czeglédy-ügyet, ezért ezeket továbbadja a vádhatóságnak.

Az iratból kiderül, hogy már korábban is aktívan belefolyt az ügybe: ugyanígy, bejelentéssel élt a NAV nyomozást folytató Csongrád megyei hatóságánál is, ezt követően ki is hallgatták Szegeden, azonban „sajnálatos tapasztalatai szerint azóta az ügyben érdemi elmozdulás” nem történt.

„Hiábavalóan jeleztem, hogy mivel a Czeglédy Csaba alatt kiépült hálózat konkrétan politikai célokat szolgált, a politikai szál nem mellőzhető”

– sérelmezi Polt Péternél. A kihallgatásán sajnálatosan azt tapasztalta, hogy az eljáró hatóság „gyakorlatilag teljesen kizárja a politikai szálat, ami a lelke, mozgatója és a célja a bűnszervezetnek”.

A PestiSrácok újságírója azért is elégedetlenkedik, mert még tanúkat is szállított a nyomozóknak, de szerinte ezeknek az általa prezentált közreműködőknek a kihallgatása sem volt „teljeskörű”. „Amint kényes részletekről akartak beszélni” az adóhatósági nyomozók „leállították őket arra hivatkozva, hogy politikai kérdések és szereplők nem tartoznak a nyomozáshoz” – sérelmezi a beadványban.

Így most már egyesen a legfőbb ügyészhez fordul, hogy „két fontos tényezőt” hozzon a tudomására:

– Jelentős szerepe van a gyanúsított "erősítésében"

Elárulja, hogy egy közös ismerős révén kapcsolatba került az ügy egyik kiemelt gyanúsítottjával, K. Norberttel, akit ő „erősített, erősít a mai napig abban, hogy a hatóságokkal együttműködjön”. „Személyemnek jelentős szerepe van” abban, hogy K. Norbert feltáró vallomást tett, és a nyomozást, illetve a gyanúsítotti kör kiszélesítését „maximálisan segíti” – szó szerint így írja le közrehatását Füssy.

Így tett K. Norbert olyan vallomást, amely „feltárja a teljes elkövetői kört, a rendszer működését” úgy, hogy az a „gyanúsításban is szereplő cselekmények bizonyítását is megalapozza”. A PestiSrácok munkatársa azzal szinte eldicsekszik, hogy az általa „erősített” K. Norbert „maximális együttműködésről tett tanúbizonyságot”, a mai napig már „három feltáró vallomást tett”.

Nehéz elképzelni, hogy etikai normák által kötött sajtós hogyan kerül olyan helyzetbe, hogy ő akarjon alakítani egy büntetőeljárást, mindenesetre Füssy nyomatékosan kéri a „Legfőbb Ügyész urat”, hogy „személyes közbenjárásával, beavatkozásával segítse”, hogy az ügyészség vádalkut kössön az általa ösztökélt K. Norberttel, és mivel aggasztó, hogy kiszivárognak az információk „vizsgálja meg az eljárás Csongrád megyéből való áthelyezésének lehetőségét”.

– Kiadta az "MSZP-s információ hozó-vivő embert"

A PestiSrácok munkatársa egy másik alapvető etikai normát is semmibe vesz: a kifejezett kérése ellenére kiadja azt az MSZP-s forrását, Németh Szabolcsot, aki a cikkeihez információkat szállított neki Czeglédyről és más gyanúsítottakról. Annyira fontos lehetett számára, hogy közrehasson az eljárásban, hogy nemcsak személyazonosságát fedi fel, de becsatolta a Némethtől bizalmasan kapott üzeneteket, illetve e-mailt is. Ezeket szintén sikerült megszereznünk, ezekből az is kitűnik, hogy a szocialista, aki az MSZP-ből ismeri Czeglédyt, kifejezetten anonimitást kért tőle.

Azt állítja az újságíró, hogy Németh – aki az MSZP-s „információ hozó-vivő embere" – vette fel vele a kapcsolatot, mert szerinte rajta keresztül akarta „félrevezetni a nyilvánosságot, és más irányba terelni az egész büntetőügyet”.

Az informátorral való együttműködése során „aggasztó módon” azt tapasztalta, hogy a szocialistának „belső hatósági információi” vannak, többek közt arra nézve, hogy két fontos gyanúsított „nagyobb összeget kapott Czeglédy Csabáról, hogy eltűnjenek az országból”. A szökés veszélyéről már a Terrorelhárítási Központot (TEK) is értesítették egy beadványban – hívja fel Polt figyelmét arra, hogy szerinte a büntetőügy meghiúsítására törekednek. A TEK-es bejelentés is a birtokunkba került anyag közt van, ebben egy ismeretlen valóban állítja, hogy Czeglédy milliókkal pénzelhette két gyanúsított külföldre szöktetését, de szó esik benne egy fegyverről is. Úgy tudjuk, a hatóságok ezt komolyan is vették, így hivatkoztak rá, miközben hosszabbítgatták a baloldali politikus előzetes letartóztatását.

Füssy becsatolta a levelezésük egy részét is, ezekből az tűnik ki, hogy a valóban infókat szállító Némethtel kifejezetten együttműködő volt a viszonyuk. Egyik üzenetváltásukban Németh „egy kis anyagot” ígér, de csak akkor, ha Füssy cikket ír belőle, és „nem derülhet ki, hogy ő adta hozzá az anyagot”, mire az újságíró azt válaszolja, hogy rendben. Utána pedig megállapodnak abban, hogy az álca kedvéért magát Némethet is bele fogja írni a cikkbe, ez a rész így szerepel az iratokban:

  • Németh: Még az sem árt, ha egy kicsit engem is „csesztet”. Mert akkor nem lóg ki a lóláb.
  • Füssy: (szmájli) Jó felvetés.
  • Németh: De nehogy túlzásba essen…
  • Füssy: Tudom, kik barátok, őket nem szoktam. Még ha nem is vagyunk egy platformon.

Utólag nehéz megmondani, milyen anyagok születtek ezek alapján, de jelenleg is elérhető olyan cikk a portálon, amiben Füssy pontosan így, nem túl keményen fogalmazva beleveszi a cikkébe Németh Szabolcsot.

"Kezelje bizalmasan"

Birtokunkban van a levél arról is, hogy Németh eljuttat az újságírónak egy jelentést arról: a Czeglédy-ügyben „kinek mi volt a szerepe”. Itt is arra kéri a PestiSrácok újságíróját, ezt „nagyon bizalmasan kezelje, mert ez nem nyilvános”, csak az ügyészségnek van belőle példánya. Ezért javasolja, hogy „célszerű lenne, ha nem is revizori jelentésként” hivatkozna rá a cikkben Füssy, hanem „mondjuk független igazságügyi szakértői iratnak, amit zárt borítékban kapott a PS szerkesztősége, szombathelyi posta bélyegzővel”.

Füssy Angéla, Huth Gergely főszerkesztő és Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes, amikor Czeglédy feljelentése alapján rágalmazás indult a lap ellen
©

Egy ügyészségnek átadott üzenetváltásuk arról szól, vajon mikor zárják le a nyomozást, így többes számban kérdezi Németh, hogy „mennyi időnk lehet?”. Mire azt a választ kapja Füssytől, hogy szerinte áprilisban, mire szomorú szmájlival konstatálja, hogy kevés a nyomozás kiterjesztésére nyitva álló idő.

Még azon akadt ki, hogy került hozzánk

„Ha elég makacsok vagyunk, és persze kitartók, csak azért sem elengedve a sztorit, akkor hozzájárulhatunk az igazság diadalához!” – ez a mottója Füssy Angélának, legalábbis ez szerepel a PestiSrácokan megjelent Czeglédy-cikkeinél is. „Nem tagadom, valóban írtam beadványt az ügyészségre, azt viszont teljesen elképesztőnek tartom, hogy ez a HVG-hez kerül” – reagált megkeresésünkre. Amikor viszont rákérdeztünk az informátorának kiadására, közölte, hogy „a továbbiakban nem szeretnék önnel tovább beszélgetni”, és letette a telefont.

Németh Szabolcs tőlünk értesült arról, hogy az újságíró kérése ellenére kiadta a vádhatóságnak, ahogy fogalmazott, „ha ilyet csinált, az őt minősíti”. Állította, hogy nem ő kereste Füssyt, és a Czeglédy-ügyhöz sincs semmi köze, már annak sem örül, hogy „összemossák ezekkel az emberekkel”. Németh elmondása szerint márciusban kilépett az MSZP-ből, úgy tudjuk, szinte egy időben azzal, hogy etikai eljárás indult ellene. Németh a keszthelyi szervezet alelnöke volt, mielőtt a párttagsága megszűnt.

"A Fidesz az árulást szereti, az árulót nem"

„Megdöbbentő, de egyben jól jellemzi a mai magyar valóságot, ami történt: egy újságíró tűzön-vízen át védi az informátorát, főleg a hatalommal szemben, erre a Fidesz által működtetett PestiSrácok munkatársa, nemhogy védte, de önként és dalolva adta ki az ügyészségnek több forrását is” – reagált Czeglédy Csaba, aki szerint „ebből is látszik, hogy Füssy nem újságíró, és ahol dolgozik, az sem szerkesztőség”. „Az újságírók egy normálisan működő demokráciában a hatalmat ellenőrzik, és nem azt kiszolgálva asszisztálnak egy megtorláshoz, sőt, Füssy még tanúnak is jelentkezett ellenem” – tette hozzá.

„Egyértelmű, hogy a Fidesz az árulást szereti, az árulót nem, hiszen az újságírójuk a saját MSZP-s párttársairól – egyébként hamis – információkat lelkesen szolgáltató politikust dobta fel” – mondta Németh Szabolcsról. Szerinte ugyanis az egykori párttársa valótlanul állított róla több mindent Füssynek, de utóbbit újságíróként „ez sem jogosítja fel arra, hogy elárulja a forrását”.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Két magyar bringás is dobogós a Tour de Hongrie királyszakaszán

Két magyar bringás is dobogós a Tour de Hongrie királyszakaszán

Lezárásokra kell számítani a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert miatt

Lezárásokra kell számítani a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert miatt

A Chelsea-től érkezik a Juventus új edzője

A Chelsea-től érkezik a Juventus új edzője

Első koncertjéért 1 dollárt kapott, most alkalmanként 1 milliót

Első koncertjéért 1 dollárt kapott, most alkalmanként 1 milliót

Az új indiai parlamenti képviselők majdnem fele ellen folyik büntetőeljárás

Az új indiai parlamenti képviselők majdnem fele ellen folyik büntetőeljárás

Jeszenszky Géza: Történelemhamisítás, amit a kormány csinál

Jeszenszky Géza: Történelemhamisítás, amit a kormány csinál