szerző:
MTI / hvg.hu

A Mi Hazánk Mozgalom EP-listavezetője még pénteken, önként mondott le az őt megillető mentelmi jogról, miután a törökszentmiklósi rendőrkapitányság eljárást indított ellene gyülekezési joggal való visszaélés miatt.

Toroczkai László hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón vérlázítónak nevezte, hogy a hatóság belső vizsgálat helyett ellene indít eljárást, aki segített "rács mögé juttatni egy cigánybűnözőt". Szerinte az eljárás hátterében az állhat, hogy a Törökszentmiklósra meghirdetett vonulásos demonstrációjukat a bejelentést követő 48 órás rendőrségi mérlegelési határidő előtt nyilvánosan is meghirdette, amire a gyülekezési törvény legutóbbi módosítása óta nincs lehetőség.

A pártelnök emlékeztetett, a rendőrség szerintük jogellenesen tiltotta meg megmozdulásukat, amiért bírósághoz fordultak, ítélet azonban egyelőre nem született. A Mi Hazánk ezért kedden "statikus demonstrációt" rendez a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen, amit a hatóság tudomásul vett – tette hozzá.

Kiemelte, pártja, kormányra kerülve

szibériai bérrabtartás keretében

küldi majd Oroszországba a társadalomba beilleszkedni képtelen bűnözőket.

Toroczkai kérdésekre válaszolva elmondta, hogy több ellendemonstrációra is számítanak kedden Törökszentmiklóson. Szerinte például "a Gyurcsány Ferenc által vezetett balliberális tömb" közösen akarja megzavarni akciójukat. "Mindenképpen parázs hangulatra számítunk" – jegyezte meg.

Félnek a törökszentmiklósi romák Toroczkaiék tüntetésétől

A rendőrség korábban kétszer is betiltotta a felvonulást, végül a belvárosban lehet demonstrálni.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke kitért arra is, hogy megmozdulásukkal a helyi cigány bűnözőket és klánokat szeretnék börtönbe juttatni, a helyieket pedig ezzel kapcsolatban "a cigány politikusok, jogvédőnek nevezett megélhetési figurák" hergelik.

Az osztrák kormányválságról is kérdezték Toroczkait, aki erre kijelentette: feltehetően a nyugati titkosszolgálatok hajtottak végre jól szervezett provokációt, miután a nemzeti radikális pártok egész Európában támadják a "fennálló balliberális világrendet".


2019 a választások éve. Kövesse az eseményeket hétről hétre a HVG hetilappal. Most 20% kedvezménnyel fizethet elő 4 vagy 8 hónapra is! bolt.hvg.hu

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Áfamentes tuningautó egy ilyen Abt Volkswagen Amarok

Áfamentes tuningautó egy ilyen Abt Volkswagen Amarok

Baltával vágtak fejbe egy embert Bagaméren a ballagás után

Baltával vágtak fejbe egy embert Bagaméren a ballagás után

Baleset miatt torlódásra kell készülni az M7-esen, Sóstó térségében

Baleset miatt torlódásra kell készülni az M7-esen, Sóstó térségében

Eltűnt két kenguru Budán

Eltűnt két kenguru Budán

Szijjártó is megmagyarázta, miért vétózta meg a kormány az uniós klímacélokat

Szijjártó is megmagyarázta, miért vétózta meg a kormány az uniós klímacélokat

Kálmán Olga engedély nélkül használja az ATV felvételeit a kampányához

Kálmán Olga engedély nélkül használja az ATV felvételeit a kampányához