Az Alkotmánybíróság korlátozza a hajléktalanok elleni szabálysértési eljárást

Nagy késéssel, de döntött az Alkotmánybíróság: feltétele van annak, hogy szabálysértőként járhassanak el a „közterületen életvitelszerűen tartózkodó” hajléktalannal szemben.

Ez így szól: „alkotmányos követelmény, hogy a szabálysértési szankció alkalmazására csak akkor kerüljön sor, ha a hajléktalan személy ellátórendszerben való elhelyezése a cselekmény elkövetésekor igazolhatóan biztosított volt. A szabálysértési szankció alkalmazásának meg kell felelnie az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma alkotmányos céljának, az elesett, magukról gondoskodni nem tudó személyek ellátórendszerbe vonásának.” A szabálysértési törvény vonatkozó részének alaptörvény-ellenessé nyilvánítását azonban elutasították.

Az Alkotmánybírósághoz öt különböző bíróság bírája fordult tavaly ősszel, mert a hajléktalanság büntethető szabálysértéssé nyilvánítása szerintük sérti az emberi méltósághoz, a szabadsághoz, az önrendelkezéshez való alkotmányos jogot, és olyan magatartást szankcionál, amely nem veszélyes a társadalomra. Ráadásul sem a hajléktalant előállító rendőr, sem a bíróság nem mérlegelheti a körülményeket.

Az Ab salamoni döntést hozott, amikor a törvényt nem semmisítette meg, de követelményt szabott meg, hiszen tavaly az Alaptörvény hetedik módosításába belekerült, hogy „Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.” Márpedig az alkotmánybírák fenntartják azt a véleményüket, hogy ez megköti a kezüket, mert az Ab „nem alkothatja meg és nem is változtathatja meg az Alaptörvényt, amelyet védeni hivatott”.

Ezért hiába mondta ki még a régi alkotmány idején, 2011-ben a részben eltérő összetételű Ab, hogy „önmagában az, hogy a közterületnek az életvitelszerű lakhatásra való használata magában hordozza mások jogainak sérelmét, a közrend megsértésének lehetőségét, nem tekinthető a büntetendővé nyilvánítás legitim indokának”, és ezért akkor meg is semmisített egy jogszabályt. Most ezt a szabálysértési törvénnyel már nem tehette meg.

Ráadásul úgy látja: a szabály „nem egy élethelyzetet, nem a hajléktalan létet, hanem az együttműködési kötelezettség szándékos és ismételt megtagadását, illetve folyamatos negligálását szankcionálja. … Az Alaptörvény értékrendje szerint a nincstelenségre, a hajléktalanságra senkinek nincs joga, ez az állapot nem az emberi méltósághoz való jog része, éppen ellenkezőleg, ez a helyzet olyan a társadalmi együttélés és az egyéni élet egymáshoz kapcsolódó diszfunkcióiból keletkezik, amelyeket a hűség, a hit és szeretet alapján álló társadalomnak ezen elvek alapján kell kezelnie, s lehetőség szerint megszüntetnie.”

Ugyanakkor az Alaptörvénybe ez is bekerült: „Az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a megteremtését, továbbá a közterület közcélú használatának védelmét az állam és a helyi önkormányzatok azzal is segítik, hogy törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.” Tehát a hajléktalantól akkor lehet megkövetelni, hogy működjön együtt az állammal, ha az állam „teljesíti az alaptörvényi kötelezettségét”. A határozat szerint „önmagában a társadalom perifériájára szorulásért az ezzel sújtott egyént jogi felelősség nem terhelheti és a vonatkozó szabályozás alapján nem is terheli. Az elesettek védelmére vonatkozó állami kötelezettségből a hatóságok és a bíróság számára az a kötelezettség adódik, hogy az érintett személyekkel szemben az állami gondoskodás érvényesítőjeként járjanak el.” A döntés nem volt egyhangú. Czine Ágnes, Juhász Imre, Schanda Balázs, Hörcherné Marosi Ildikó, Szalay Péter és Stumpf István különböző megfogalmazásban, de amellett állt ki, hogy az Alaptörvénybe tavaly beiktatott tiltásból nem következik a kötelező büntetés, tehát a szabálysértési törvény szigorítása abból nem vezethető le. Stumpf szerint a tilalom „nem jelenti azt, hogy az annak a kikényszerítésére alkotott bármely tartalmú törvényi szabályozás a részleteit tekintve feltétlenül összhangban áll az Alaptörvény más rendelkezéseivel is”.

Arról nem szól a határozat, hogy bár az Alaptörvény az ilyen bírói kezdeményezések elbírálására egyértelműen 90 napos határidőt szab, miért csak több mint hét hónap után sikerült ezt megtenni.