Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az 50-es villamoson még szerdán támadott meg egy férfi egy iskolás csoportot és a velük lévő pedagógust.
Az emberi erőforrások minisztere kitünteti Farkas János testnevelő tanárt, aki megvédte diákjait egy fővárosi villamoson - közölte a szaktárca szombaton.
A közlemény szerint Kásler Miklós miniszter Trefort Ágoston-díjban részesíti a tanárt; a díj átadásáról később gondoskodnak.
A közleményben felidézték, egy férfi egy fővárosi villamoson kötözködni kezdett a Gulner Gyula Általános Iskola korcsolyaoktatásra igyekvő tanulóival, az őket kísérő és védő pedagógust pedig késsel megszúrta.
A rendőrség csütörtökön közölte, hogy előző nap a XVIII. kerületben az 50-es villamoson egy férfi bozótvágó késsel fenyegette az utasokat, egy tanárt pedig többször is megszúrt.
A támadót súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd - mivel más ügyben már körözték - a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték büntetésének letöltésére.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.