Egy évvel ezelőtt szégyenkező, ázott figurák oldalogtak a mikrofonokhoz, amikor már muszáj volt. Egyik hebegett, a másik habogott, a harmadik kígyózott zavarában. Feltették a kezüket, majd motyogtak valamit arról, hogy a szamárpad is szépen csillog.
Az eredmény nem volt meglepő, manapság kutyulárd kilométerre keringő kisbolygók pályáját is ki tudják számolni. Az orbánviktorista tábor Orbán Viktorra szavazott, a tőle szabadulni kívánó – valamivel nagyobb – tömeg pedig ízlése szerint csemegézett a svédasztalról.
Kifinomult vacsora volt. A népes közönség egyetértett abban, hogy a Fideszből elég, de ezen belül volt, aki árnyalatnyit zöldebb vagy éppen piacpártibb alternatívát preferált, vagy egyszerűen csak új arcokat szeretett volna látni a politikában, esetleg igényt tartott a nemzeti romantika dallamaira a hatalomváltás után is.
Így van ez jól egy plurális, szabad országban, ahol mindenki eldöntheti magának, hogyan éli az életét, és megkísérelheti érvényesíteni az elveit a nagy, közös, folyamatos vitában, leginkább koalíciós kormányok útján. De mindannyian Orbán főztjét kapták az arcukba, valamint kedvenc pártjuk különböző eszközökkel folytatott felszámolását. Marha nagy eredmény volt megőrizni a párt identitását, ha utána jön a csődbiztos. Magyarország kicsit sem lett zöldebb vagy szabadpiacosabb, mint volt, de legalább az esély is elszállt.
Ámde ez nem a szavazókon múlt. Abban a néhány körzetben, ahol a pártok mégis közös jelölteket indítottak, győzelmek születtek. A pártok vezetői bizonyultak képteleneknek megoldani az elemi matekpéldát. De ez a tanulás útja: kudarcok után más utak megkeresése, és végül a helyes választást megerősítő siker. Egy év alatt nyilván rájöttek, hol hibáztak, és mostanra módosított stratégiával próbálkoznak.
Hát nem. Ezek a vadászok szopni járnak ide. Az EP-választásnak külön listával mennek neki az ellenzéki pártok, és nagy izgalom van a házuk táján, hogy ki mehet Brüsszelbe. Merthogy ez most más, tisztán listás, szóval itt nincs összefogáskényszer, blabla. Természetesen ez hazugság: igenis elvesznek szavazatok az Orbán-ellenes tömbből, különösen a kieső listákon (ahogy Bauer Tamás levezette a HVG 2018/48. számában). Emellett mindenképp létrejön egy újabb szimbolikus Fidesz-győzelem, mert ők lesznek a legnagyobbak.
Csak a kifogást keresték, hogy ne kelljen újraosztani a szerepeket. Hogy lehessenek még egy évig elnökök, társelnökök és hoszteszek a saját szemétdombjukon.
Eközben a fejlett Kelet-Európában: nos, ott sincs rendben minden. Orbánoid kisgömböcök tehénkednek országaikra, sötét maffiaügyek érnek össze pártkasszákkal, és a kutyafejű migránsok miatt is van nyugtalanság. Ellenzékük azonban elásott néhány csatabárdot itt-ott, aztán felvette a kesztyűt, és épp tanítja a helyi nemzetvezetőt abba dudálni.
Szlovákia elnökké választott egy feketeöves zöldliberális asszonyt. A magyar megfelelőjét keresse meg mindenki ízlés szerint. Hátrahőkölünk, ugye, hőkölés népe? Hát hogy nézne az ki? Hová lenne a pompa és a méltóság?
Pedig akárkire gondolnak is, annyit mindegyik tud, hogy kukán üljön a horgászbot mellett, és csak akkor mukkanjon, ha megböködik bottal. Mert a mi elnökünk, a bajszos Sir erről nevezetes.
Lengyelország útjáról és ambícióiról a szemközti oldal legelső kézből mesél. Mindkét országban elég volt koalíciót teremteni a liberális tömbön belül, és a siker nem maradt el. A hívószó pedig a földön hever: Európa.
Sem a szlovákok, sem a lengyelek nem különbek a magyaroknál. Félázsiai, terhelt történelmet cipelő, traumatizált népek. Ugyanúgy megvan a maguk hülyíthető, frusztrált, tudatlanságban tartott nyájuk. És ugyanúgy van egy széles réteg, amely ismeri, érti és élvezi Európát.
Oly könnyűvé válik megfogalmazni, mi is Európa, amikor egy országot kezd maga alá gyűrni egy türkménbasi. Európa az a hely, ahol nincsenek türkménbasik. Vannak államférfiak és asszonyok, akik nagy hatással vannak a világra, aztán leköszönnek és mennek ellenzékbe vagy nyugdíjba. De Európában nem lehetnek Lukasenkók, Putyinok, Honeckerek és Ceausescuk – sem Orbán Viktorok. Ezért akartunk oda tartozni, és ma is ezért tekintenek rá vágyakozva oroszok, kínaiak és arabok, és mind több amerikai.
Ennyiben elég egyetérteni. Európa azt jelenti, hogy van svédasztal, és arról mindenki ízlése szerint vehet – akkor is, ha a miniszterelnök mást szeret. Nekünk ezt az asztalt előbb újra kell építenünk, és utána vitatkozni a terítékről.
Adott eddig számtalan kudarc, és az ellenkező stratégiát megerősítő külföldi kísérletek. A legmodernebb oktatási módszerek garantálják a tanulás lehetőségét a magyar ellenzéknek.
A tanulásnak van szigorú alternatívája: az evolúció. Ha egy faj unos-untalan nekirohan a sziklafalnak, akkor kihal, és mások foglalják el az életterét. Esetleg haszonállatként tenyésztik, mert könnyebb bánni az ilyen ostoba jószággal. Ez is egy opció, csak sajnos az evolúció nagyon lassan termeli ki az új megoldásokat. Az ember legnagyobb előnye, hogy az eszével fel tudja gyorsítani ezt a folyamatot.
TÓTA W. ÁRPÁD
a HVG munkatársa
