Cikkünk folyamtosan frissül!
A helyi adottságoknak megfelelően lehet meghatározni az iskolákban azt, hogy hányan vegyenek részt a június 2-től lehetővé tett kiscsoportos iskolai konzultációs órákon. Erről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján.
Az államtitkár megismételte az iskolák újrnyitásával kapcsolatos, szerdán nyilvánosságra hozott kormánydöntés, majd az arról szóló kormányhatározat részleteit, majd pár apró kiegészítést tett, például a fentit, illetve azt, hogy külön eljárásrendet dolgoztak ki azoknak a pedagógusoknak, akiknek valamilyen okból már késő lenne a járványhelyzet miatt őszre halasztott minősítés. Ők június 10-ig kérvényezhetik ennek hamarabbi megtartását.
A tájékoztatón Kiss róbert rendőr alezredes közölte, hogy miután május 22-től Szerbia engedélyezi a beutazást az országba, ezért az ebbe az irányba utazókat a magyar határokon is átengedik, akik a tranzit utazás szabályai szerint haladhatnak át az országon: este nyolc és másnap 12 óra között kizárólag a kijelölt útvonalakon, a megjelölt pihenőhelyeket használva.
Rendőri intézkedések
Az alezredes szerint 1392-re emelkedett a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését lehetővé tevő mobilalkalmazás letöltőinek száma, jelenleg 910 ember használja aktívan ezt. Az elmúlt 24 órában 1038 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, ezzel együtt összesen 11 934 esetben van karantén elrendelve.
Kiss Róbert ismertette a további hatósági intézkedések adatait is az elmúlt 24 órából:
- 30 esetben intézkedtek karantén szabályainak megsértése miatt,
- 24 esetben intézkedtek a járványügyi védelmi szabályok ellenőrzése során, ezek között
- 8 helyszíni bírság, és 1 feljelentés volt, a többi figyelmeztetés.
Újra nő a nyomás a Szent László kórházon
Jelenleg is 18 új típusú koronavírusos beteget ápolnak Dél-Pesti Centrumkórház intenzív osztályán - erről már Vályi-Nagy István a kórház főigazgatója beszélt a tájékoztatón. A főigazgató szerint a járvány kitörése óta munkatársaik összesen 325 ilyen beteget láttak el, az intenzív osztályon pedig összesen 52 beteg fordult meg.
A járványról általánosan megjegyezte, hogy a vírussal megfertőzöttek 80-85 százaléka enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen esik át a betegségen, de aki súlyosan megbetegszik azok kezelése nagy szakértelmet igényel, és ebben nagy eredményeket értek el a kórházukban. A nyomás ugyanakkor megint nő rajtuk, miután ismét ide hoznak minden új fertőzöttet.
Beszélt a Covid-19 kezelésére alkalmazott innovatív módszereikről és a vérplazma-terápiákról. Azt mondta, csupán egy olyan beteg volt, aki az innovatív terápia ellenére is elhunyt náluk - de eleve nagyon rossz állapotban volt -, a vérplazma-terápiával kezeltek közül pedig egy ember már ki is került az intenzívről, és hamarosan haza is engedik (korábban erről interjút is adott a hvg.hu-nak).
Magyarország szerinte járványügyi és orvosi szakmai szempontból is jól teljesített, a nyugati országokhoz képest is alacsony az egymillió lakosra jutó koronavírusos elhunytak száma, de figyelmeztetett:
a járvány nem múlt el, csak csökkenőben van, és mindenki tartsa be a szabályokat
- mondta, majd köszönetet mondott a kórház dolgozóinak (a műszaki dolgozókat is beleértve), az őket segítőknek.
601 romániai idénymunkás
Az operatív törzs a tájékoztató végén három kérdést válaszolt meg a sajtó által nekik küldött kérdések közül. A válaszokból kiderült, hogy a Szent László Kórházban jelenleg 4 ember kap vérplazma-terápiát, és minden olyan intézmény is hozzájuthat ehhez, akik konzorciós szerződést kötnek a kórházzal. Kiderül az is, hogy május 7. a román határ újranyitása óta 601 romániai idénymunkás lépett be, hogy munkát vállaljon a magyar mezőgazdaságban.