szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Peruban tavaly márciusban házkutatást tartottak Limában a volt perui nagykövet ügyében, Kaleta viszont még diplomataként, szabadon térhetett vissza Budapestre.

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium, az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Információs Hivatal bevonásával a külföldön lévő magyar intézmények védelmére új koncepciót dolgoztak ki azután, hogy februárban nyilvánosságra került a volt perui nagykövet pedofilügye, írja az Index az Információs Hivatal főigazgatója, Czukor József Mesterházy Attila MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésére adott válasza alapján.

A szocialista politikus arra volt kíváncsi, hogy milyen eredménnyel zárult az a vizsgálat, ami a Kaleta-ügyben indult amiatt, mert a hazai (titkos)szolgálatok nem, ellenben egy külföldi bűnüldöző szerv derítette fel a volt diplomata „másik életét”.

Czukor szerint az új koncepció „csökkenti annak lehetőségét is, hogy a jövőben hasonló jogellenes cselekedetek történjenek”.

A hírszerzés vezetője korábban azt mondta, hogy a sajtó félreértelmezte a titkosszolgálatok szerepét a Kaleta-ügyről, amely szerinte kizárólag rendőrségi ügy, az IH-nak ahhoz semmi köze sem volt, hivatalosan nem is értesült róla.

 Az Index információnk szerint egyébként Kaleta lekapcsolását egy két évig tartó nemzetközi nyomozás előzte meg, a volt nagykövetet pedig a számítógépének IP-címe buktatta le.

Kaleta elítélése után az RTL Klub érdeklődésére a külügy azt állította: Kaletáért tavaly tavasszal rendőrök mentek ki. A portál azt írja, hogy az RTL híradásából nem derült ki, hogy a rendőrök hozták-e haza a volt diplomatát, ezért az Index elkérte a televíziótól a külügy teljes válaszát.

Ebből kiderül, hogy a Külügyminisztérium 2019 március 22-e előtt kapott jelzést az ügyről.

Ezt követően a külügy azonnal átrendelte Bucsi-Szabó Edit quitói magyar nagykövetet Limába. Bucsi-Szabó Edit és két Budapestről kiutazó rendőrtiszt március 23-án jelentek meg a limai nagyköveti rezidencián, ahol a rendőrtisztek vizsgálatot folytattak.

Kaleta Gábor március 25-én érkezett meg Budapestre. Másnap találkozott a KKM közigazgatási államtitkárával és még aznap érdemtelenség jogcímen azonnal felmentették.

A portál megkérdezte a rendőrséget, hogy ha tavaly tavasszal tényleg magyar rendőrök utaztak ki Peruba, akkor ezt miért hallgatta el az ORFK. Azt válaszolták az Indexnek, hogy a Kaleta-ügyben „a tárgyi bizonyítási eszközök biztosítása céljából a rendőrség két tagja, a legrövidebb időn belül a perui nagykövetségre utazott”.

A rendőrök – az ORFK válasza szerint – „eljárási cselekményeket hajtottak végre, bizonyítékokat gyűjtöttek”. A rendőrség azt is közölte, hogy a korábbi, azaz a februári válaszukat fenntartják, mert „a rendőrök személyi szabadságot korlátozó kényszerítő intézkedést az utazás során nem hajtottak végre”.

A portál úgy tudja, hogy a külügyi bizottság ülésén a rendőrség arra hivatkozott, hogy a nyomozás akkor már befejeződött, nekik már nincs vele dolguk és amúgy pedig ők mindent, amit kellett, megtettek.

Kaleta Gábor tehát még szabadon térhetett haza Peruból, még nagykövetként. Sem odakint, sem idehaza nem vették őrizetbe, az eljárás során végig szabadlábon védekezhetett.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Az ügyészség szerint nem fizetett Kaleta a pedofil képekért

Polt Péter legfőbb ügyész szerint nem ismernek arra konkrét adatot, hogy Kaleta fizetett volna a felvételekért, amiket a számítógépén találtak. Az is kiderült, a magyar hatóságoknak a külföldi bűnüldöző szervekkel az alapadatok átadásán túl nem volt együttműködésük.

hvg.hu Itthon

Kaleta Gábor ügyvédje kilép a szexuális abúzust átélt gyerekeket segítő egyesületből

A HVG információi szerint Mester Csaba ügyvéd kilép a Fehér Liliom Egyesületből. A lap a Fókuszban azt írja, Orbán Viktorék szimpla PR-akciót kanyarítottak abból a felismerésből, hogy a társadalom sokkal súlyosabban ítéli meg a gyerekek bántalmazását, mint ahogy az a kormány tetteiből és az álláspontját tükröző büntetőjogszabályokból következik.

Már nyilvánosan is Putyin segítségét kéri Lukasenka

Már nyilvánosan is Putyin segítségét kéri Lukasenka

Baráti Kristóf: Ha a karmester profi és kifinomult, szinte semmit sem kell magyaráznia

Baráti Kristóf: Ha a karmester profi és kifinomult, szinte semmit sem kell magyaráznia

Állati dologra képes egy új mesterséges intelligencia

Állati dologra képes egy új mesterséges intelligencia