szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kongresszusi küldöttek egy része a közelmúlt eseményei miatt tiltakozik.

Demonstrációt tart az MSZP vezetése ellen a kongresszusi küldöttek egy része szerdán a szocialisták Villányi úti központjánál – értesült a Magyar Nemzet.

A lap szerint többek között azért tiltakoznak, mert a Pest megyei MSZP-alapszervezetek feloszlatásával kizárták a tisztújításból a kongresszusi küldöttek tíz százalékát (az etikai bizottság sok szabálytalanságra hivatkozva oszlatta fel a szervezetet). Szintén nehezményezik, hogy a párt a koronavírus-járvány miatt online tartja tisztújító kongresszusát, és múlt héten úgy döntöttek, az internet-hozzáférés bizonytalansága miatt egy körben szavaznak a társelnökökről és a vezetésről, ehhez viszont mindenkitől kértek egy olyan zárt listát, ahol a társelnök mellett az elnökhelyettes, az alelnökök és az elnökségi tagok is szerepelnek. Érvényes dokumentumot csak Tóth Bertalan jelenlegi elnök és Kunhalmi Ágnes adott le, Mesterházy Attila viszont nem, így már most eldőlt, hogy a regnáló elnök lesz a férfi társelnök.

Mesterházy Attila szerint nem is választás, hanem szavazás lesz.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Mesterházy Attilából nem lesz MSZP-társelnök

Mindebből az is következik, hogy a szocialista pártot a következő két évben Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes vezeti. Mesterházy Attila az ATV-ben azt mondta, kaotikussá vált a tisztújítás, ezért nem adott le listát.

Új koronavírusos funkciót kap a Google Térkép

Új koronavírusos funkciót kap a Google Térkép

Orbán: Hiába nevezik át a kvótát, attól még kvóta marad

Orbán: Hiába nevezik át a kvótát, attól még kvóta marad

Buszjegyet kap, aki húszat guggol Kolozsváron

Buszjegyet kap, aki húszat guggol Kolozsváron