Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Kétpó jelenlegi polgármestere szerint hivatalba lépése után nem sokkal helyezték el a lehallgatókészüléket a polgármesteri hivatalban.
Lehallgatókészüléket találtak a kétpói polgármesteri hivatal tárgyalótermében és a polgármesteri irodában is – mondta az RTL Klub Házon kívül című műsorának Virágné Lukács Gabriella, aki 2019 októbere óta polgármester Kétpón.
A települést korábban Boldog István vezette, majd ő lett térség országgyűlési képviselője.
Virágné Lukács Gabriella elmondta azt is, hogy a lehallgatókészülékeket 2019 decemberében vásárolták és szerelték fel valakik, akkor, amikor az önkormányzat régi vezetése még bejárt a hivatalba.
Boldog István mentelmi jogát tavaly áprilisban függesztették fel. Az ügyészség decemberben emelt vádat ellene és nyolc társa ellen vesztegetés és más bűncselekmények miatt. A vádak szerint az országgyűlési képviselő visszaélt a hivatali helyzetével és befolyásával, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott.
Az Alfahír a múlt héten azt írta, hogy az ügyészség hat év börtönt, 5 millió forint pénzbüntetést, 5 év közügyektől való eltiltást és 6 666 666 forint vagyonelkobzást kért Boldog István fideszes képviselőre.
Tavaly októberben szintén az RTL Klub számolt be róla, hogy poloskát találtak a gyúrói polgármesteri hivatalban. Később a Fejér megyei település képviselő-testülete feloszlatta magát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.