Megfojthatta szállásadóját egy férfi Papon

Az emberölés vasárnap este történt, a gyanúsított egy kisvárdai férfi.

  • hvg.hu hvg.hu
Megfojthatta szállásadóját egy férfi Papon

Emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök egy 50 éves kisvárdai férfi ellen – írja a police.hu. A férfi, akit S. M.-ként azonosítanak, a gyanú szerint vasárnap este

összeveszett papi szállásadójával, akit előbb bántalmazott, aztán megfojtott.

Az áldozat egy 51 éves férfi.

A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették S. M.-et, valamint indítványozták a letartóztatását.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.