szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Gulyás Lászlótól korábban Áder János és Gulyás Gergely is elhatárolódott.

A napokban zárta le belső vizsgálatát a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az egyik oktatójával, Gulyás Lászlóval szemben, akit hallgatói panaszoltak be, mert állításuk szerint rasszista, homofób kijelentéseket tett. A hvg.hu több forrásból arról értesült, hogy az intézmény rektora úgy döntött, megválik az oktatótól, ám megkeresésünkre csupán annyit közöltek: az intézmény az értékrendjével összhangban hozta meg döntését, és ennek megfelelően hozott munkáltatói döntéseket.

A Népszava most azt írja, hogy nemcsak az SZTE válik meg Gulyás Lászlótól, hanem a Magyarságkutató Intézet is, ahol tudományos tanácsadói tisztséget töltött be. Az intézmény főigazgatója azt közölte a lappal, hogy ők is vizsgálódtak az ügyben, és az egyetem döntésének ismeretében mérlegelték, hogy a történteknek legyen-e kihatása a professzornak a náluk betöltött munkájára.

A döntés a következő: a Magyarságkutató Intézet világos értékrendjére való tekintettel mi sem tudunk közösséget vállalni a magát vállalhatatlan megnyilvánulásokra ragadtató egyetemi tanárral, ezért a mai napon kezdeményeztem munkaviszonyának megszüntetését”

– közölte Horváth-Lugossy Gábor (képünkön), aki azt is hozzátette: „a hazai konzervatív történetírás egyik legjelesebb képviselőjének további kutatómunkájához, amelyet a jövőben már intézetünk kereteink kívül fejt majd ki, sok sikert kívánunk”.

Gulyástól, aki március 15-én állami kitüntetést kapott, a köztársasági elnök és a Miniszterelnökséget vezető miniszter is elhatárolódott. Az egyebek mellett a „nemzeti, polgári értékrendet közvetítő publikációi” elismeréseként neki megítélt elismerés visszavonására jelenleg nincs jogszabályi lehetőség. Szél Bernadett javaslattal élt volna ezzel kapcsolatban, de az végül nem került napirendre az országgyűlés igazságügyi bizottságában.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!