szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendőrség szerint a jogvédő szervezet ügyfele kukákat borított fel és padokat rongált a demonstráción, pedig a férfi nem is vett részt a tüntetésen.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Friss cikkek a témában

Órákon át megbilincselve, egy rendőrautóban kellett várakoznia, és csaknem két napra rendőrségi fogdába zárták a Társaság a Szabadságjogokért ügyfelét, aki egy szórakozóhelyről ment haza a 2018-as, úgynevezett rabszolgatörvény miatt szervezett tüntetések idején. A bíróság most kimondta, hogy a jogsértő rendőri intézkedéssel megsértették a férfi emberi méltóságát, ezért a rendőrségnek 400 ezer forint sérelemdíjat kell kifizetnie számára - közölte a civil jogvédő szervezet.

A TASZ közleményében emlékeztet, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül, békés tüntetőkkel szemben is többször használt könnygázt a rendőrség 2018 decemberében, amikor a munkáltatók érdekeit a munkavállalókéval szemben érvényesítő törvénymódosítás, valamint a közigazgatási bíróságok felállítása ellen zajlottak tüntetések napokig. Többeket rongálással vagy garázdasággal gyanúsítottak és letartóztattak – olyanokat is, akik nemhogy nem követtek el bűncselekményt, de még a tüntetések közelében sem jártak.

A TASZ ügyfele 2018. december 13-án, hajnali 2 óra körül egy Klauzál téri szórakozóhelyről indult hazafelé, amikor a rendőrök körbekerítették, elfogták és előállították. Előbb a Harmat utcai rendőrkapitányságra vitték bilincsben és vezetőszáron, ahol az egész napot egy ágy nélküli fogdában töltötte, majd este gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség szerint csoportos garázdaságot követett el a Kossuth téri tüntetést követően, társaival együtt kukákat borított fel és padokat rongált, a férfi viszont tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A kihallgatás után rabosították, majd újra megbilincselték és egy rendőrségi kisbuszba ültették más gyanúsítottakkal együtt. Előbb a Gyorskocsi utcába vitték, ahol orvosi vizsgálaton kellett átesnie, majd hajnalban átvitték a Készenléti Rendőrség Aradi utcai fogdájába. Itt 6-7 órát kellett a rendőrségi autóban megbilincselve várakoznia, ételt és italt nem kapott, vécére nem mehetett.

A fogdában ismét olyan helyiségbe zárták, ahol csak egy fapad volt, ágyat több mint 30 óra után sem kapott, és nem is telefonálhatott senkinek. Végül kérésére a rendőrök értesítették édesanyját, aki a TASZ-hoz fordult segítségért. A szervezet ügyvédjének, Hüttl Tivadarnak az Aradi utcai fogdában sikerült felvenni a kapcsolatot a férfival, aki végül az előállítás utáni napon, este fél hét körül engedtek el.

A nyomozás során kiderült, hogy a TASZ ügyfele egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téri tüntetésen, nem borogatott kukákat és padokat sem rongált meg. Az ügyészség megállapította, hogy a rendőri intézkedések jogsértők voltak.

A törvénysértő előállítás, az őrizet és a bilincs alkalmazása súlyosan a férfi személyes szabadságát és emberi méltóságát, ezért a TASZ bírósághoz fordult. A testület most kimondta, hogy a jogsértő rendőri intézkedéssel megsértették a férfi emberi méltóságát, ezért a rendőrségnek 400 ezer forint sérelemdíjat kell kifizetnie számára.

Nyitóképünk illusztráció.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!