Mikroinfluenszerek arcképcsarnoka – így jut el mindenkihez a kormánypropaganda

A Megafonon túl is van élet a jobboldali influenszerek között, azonban a leghangosabb beszélő fejeket még a legkisebb megmondóemberek között is az influenszerképző neveltjei között kell keresnünk. A mindössze pár ezer követővel rendelkező jobboldaliak táborában azonban az amatőrök is kampányfegyvernek számítanak, hiszen keresztpromóciós módszerrel őket is bekapcsolták a jobboldali Facebook-nyilvánosságba, hogy a lehető legtöbb emberhez juttassák el a kormánypárt üzeneteit.

Mikroinfluenszerek arcképcsarnoka – így jut el mindenkihez a kormánypropaganda

2022 februárjára már több lábon áll a Megafon Központ: a kormányzat retorikáját visszhangzó, azt felerősítő, már több mint félmilliárd forinttal támogatott beszélő fejek mellett megjelentek kisebb, csupán pár ezer követővel rendelkező influenszerek is, akik posztjait még nem reklámozzák, üzeneteik mégsem térnek el jelentősen a kiemelt megafonosokétól. Az egyedi tartalom hiánya ellenére keresztpromóciós módszerrel bekapcsolták őket a jobboldal facebookos körforgásába, így a mikroinfluenszerek esetében sem beszélhetünk arról, hogy organikusan fejlődtek volna addig, hogy ezrek kövessék őket. A módszer egyszerű: náluk jóval népszerűbb Facebook-oldalak kezdtek el az ő posztjaik alá kommentelni, hogy így saját követőikhez juttassák el a tartalmakat.

A mikroinfluenszerek között van olyan, akinek több követője van, mint egyes milliókból hirdetett megmondóemberek, mégsem költ egy fillért sem hirdetésekre, de van olyan is, aki büszkén hirdeti, hogy ő a Megafon Központ képzését is megjárta, mégsem tud felmutatni még száz követőt sem. Az apró influenszerek üzenetei gyakran azonosak a nagyéval, ám náluk hiányzik a megfelelő infrastrukturális háttér – értsd: stúdió –, jobbára mobiltelefonokkal rögzítik videóikat, így a kép- és hangminőség is gyengébb, de egyikük, Szakács István lapunknak elmondta, hogy ő diszgráfiás és diszlexiás is, ezért nem tud minden posztjában helyesen írni, fogalmazni.

A fenti hiányosságokat azonban koherens, jól megfogalmazott üzenetekkel lehetne feledtetni, de akad olyan mikroinfluenszer, aki a szó szoros értelmében összevissza beszél, és látványosan nincs birtokában annak a háttérismeretnek, aminek például Deák Dániel, vagy Rákay Philip - vélhetően szerkeszői révén - hozzájut. Míg a Megafon legnagyobb arcai elsősorban a kontentgyártással vannak elfoglalva, a mikroinfluenszerek között van olyan, aki külön videót szentelt annak, hogy az őt ért kritikákra reagáljon.

A kormánypárti Facebook-különítmény arcai, akikre százmilliók mennek el

A kormánypárt fontos fegyverei lehetnek a kampányban a Megafon Központ influenszerei, akikbe már most több mint félmilliárd forintot invesztáltak. A beszélő fejek a kormány narratíváját visszhangozzák, és arra is jók, hogy még inkább elmossák a tény és vélemény, valamint a politikai szereplők és média közti határokat.

A mikroinfluenszerek is, ahogyan a nagyok, főleg a kormány intézkedéseit méltatják, az ellenzék minden mozdulatára ugranak. De mintha kevésbé diktálná a központ a témákat, olyasmihez is hozzányúlnak, amihez a nagyok nem: Iványi Gábort többen személyében támadták meg, amiért Márki-Zay Péter őt szeretné köztársasági elnök-jelöltként Novák Katalinnal szemben állítani.

 

 

Hogyan lehet mégis több ezres követői táboruk?

A fizetett hirdetések hiánya azonban felveti a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a mikroinfluenszerek is több ezer követővel rendelkeznek? A kulcs a már korábban is említett keresztpromóció. Ugyanis a kormánypárt politikusai, valamint a Megafon senkit nem hagynak az út szélén: nagy követőszámmal bíró politikusok kommentelnek rendszeresen a mikroinfluenszerek falain, a Facebook algoritmusa pedig így megmutatja az eredeti posztot is a kommenten felül az adott politikus népes követőtáborának. Pl.: a Kinga Szerint nevű, mindössze pár ezer követővel bíró oldal posztjai alatt megfordult már Kósa Ádám fideszes Európai Parlamenti képviselő is kommentelőként, Szakács Istvánnál pedig Budai Gyula országgyűlési képviselő kommentelt. Sőt: előfordul, hogy a mikroinfluenszerek posztjai alatt a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas kommentel a szervezet hivatalos, központi Facebook-oldaláról. Így a sokkal több követővel rendelkező fideszes, vagy a kormánypárthoz közeli profilok elérik, hogy a mikroinfluenszerek általuk kommentelt tartalmait a saját követőtáboruk is lássa. A fideszes és fidelitasos kommentelők mellett pedig megjelennek a Megafon kiemelt influenszerei is, biztatva a náluk jóval apróbb oldalak gazdáit további hasonló posztok gyártására.

MUTASSUNK EZEKRE PÉLDÁT.

Arcképcsarnok

A jobboldali facebookos nyilvánosságba ilyen keresztpromóciókkal kapcsolták be például Korondy Tamást, az egykori kenus élsportolót, akinek oldala 2021 áprilisában indult, hirdetésekre szinte semmit nem szánt, mégis több mint kilencezer követője van oldalán. Az elsősorban mémeken keresztül kommunikáló Korondy sikerét tehát minden bizonnyal a keresztpromóció adja: az utóbbi hetekben szinte nem volt olyan posztja, ami alatt ne jelent volna meg topkommentként valamelyik közösségi médiában aktív politikus (pl. Németh Zsolt, Zsigmond Barna Pál, Kósa Ádám), vagy a Fidelitas, esetleg az egyik, nála sokkal jobban futó megafonos (pl. Bohár Dániel) hozzászólása. 

Korondytól nem sokkal marad el a követők számában Mengyán Albert (Albert, a déli) Facebook-oldala, a borítóképén székely zászlóval pózoló délvidéki fiatal a határon túli hangokat erősítheti fel a kampányban. A Megafon kötelékében mozgó influenszerek nemzettudata pedig eltörpül Mengyáné mellett: a déli orvostanhallgató legtöbb posztja úgy szól a magyar ellenzék ekézéséről, hogy közben azt is megmutatja, számára mit jelent magyarnak lenni. Ahogy a Megafon beszélő fejeinél is fel-felbukkan a határon túli magyarok szavazati joga, mint téma, úgy nála is, de Mengyán jóval erősebb szavakkal mondja el véleményét a témáról: akad olyan posztja is, amiben az országhatárt gúnyhatárnak nevezte.

Albert, a déli korábban már a politikában is kipróbálta magát: saját bevallása szerint 2019-ben Deli Andor fideszes Európai Parlamenti képviselő gyakornoka volt (erről szóló posztja alatt Deli kommentben gratulált neki elért eredményeihez).

 

Tóth Bettináról korábban már írtunk, azonban az újpesti fidelitasosokkal – valamint Illés Boglárka Fidelitas-elnökkel és az újpesti Fidelitas-vezér Ozsváth Kálmánnal is – mutatkozó, valamint Fidesz kongresszusra járó Tóth egyike azon kevés megafonos képzésről érkezőnek, aki már nem csak a Facebookon, hanem az Instagramon és a TikTokon is jelen van. Tóth oldala rohamos növekedésnek indult: míg január végén csupán 1700 követőnél tartott, mára ez a szám túl van a 3300-on. Azonban Tóthnak nem a Facebook az elsődleges platformja, bár oda is napi rendszerességgel posztol: TikTokon közel 27 ezer ember követi annak ellenére is, hogy a platform korábban egyszer már letiltotta fiókját.

Akadnak olyan mikroinfluenszerek is, akik sem arcukat, sem nevüket, de még a hangjukat sem vállalják a közösségi médiában. A jelenség nem ismeretlen: nem tudni például azt sem, hogy milyen összetételű szerkesztői gárda áll a nettó kormánypropagandát toló ELÉG! mémoldal mögött. A Külvárosi Suhanc névre keresztelt oldal tőle csupán annyiban tér el, hogy szerkesztője a következő mondatokat írta az oldal leírásába: „lakótelepi gyerek vagyok, nem ijedek ám meg mindentől! Köszi, Megafon :)”. Az oldalt – november másodiki bejegyzése szerint – jelentősen korlátozta a Facebook („Az oldalt közösségi alapelveink többszöri megsértése miatt a közzétételének visszavonása fenyegeti, és csökkentett megjelenésszám és egyéb korlátozások alatt áll”).

 

A Megafonos kapcsolatukat nyíltan vállaló mikroinfluenszereken túl azonban több olyan oldal is van a Facebookon, akik látszólag önszorgalomból terjesztik a kormány propagandáját új körítéssel, ám az eredeti tartalmaktól csak minimálisan eltérve. A Szili Csaba szerkesztette Egy konzervatív punk nevű oldal posztjaiban keresztény alapokról indulva vonja le ugyanazon következtetéseket rendre, mint a kormánysajtó, vagy a Megafon beszélő fejei. Oldala azonban ritkásabban frissül, mint a Megafonosoké: az utóbbi hetekben napi egy poszt volt tőle a maximum.

Szakács István 31 ezer követővel bíró, elsősorban élő videókban utazó oldala naponta többször is frissül, előfordul összeesküvéselméletek is megjelennek rajta (ilyen például, hogy az ellenzéki pártok napokon belül lecserélik Márki-Zay Pétert miniszterelnök-jelölti pozíciójából). Szakács az egyetlen olyan jobboldali influenszer, akit nem csak hogy sikerült elérnünk, de érdemben reagált is érdeklődésünkre. Elmondása szerint 2010 körül észlelte, hogy a jobboldali közeg politikai szempontból kihasználatlanul hagyja a közösségi médiát, így önszorgalomból, saját szakállára kezdte el megosztani ott saját véleményét a világról.

Szakács azt állítja, hogy politikai kapcsolatokkal is rendelkezik, azonban ambíciója ezen a téren nincs, munkája mellett szerkeszti jelenlegi oldalát. Szakács elmondása szerint részt vett a Megafon Központ egyik képzésén, nem titkoltan azért, mert dédelgetett olyan álmot, hogy a Központ egyik kiemelt influenszere lehet. Állítása szerint erre azért nem került sor, mert „egyedi stílusa” miatt nem tudták beilleszteni. Felfogása szerint jobb is, hogy így alakult, hiszen az ő hitelességét rontaná, ha „milliókkal pumpálnák az oldalát”.

Szakács azonban a Megafon Központ képzéseinek menetéről nem volt hajlandó beszámolni az ott aláírt titoktartási nyilatkozatra hivatkozva. Annyit árult el, hogy a képzés, amin ő járt egy négy napos programot takart, ahol egy közösségi média-gyorstalpalót kapnak a kiválasztott jelentkezők különböző előadóktól. Állítása szerint számára – mivel ő „mindent tud a platformról” – nem tudott sok újat nyújtani a képzés.

Szakács lapunknak kiemelte, hogy soha nem költött reklámokra a közösségi médiában (jelenlegi oldala 2017 óta él, valóban nem látszik rajta reklámköltés), azonban posztjai miatt többször is megfenyegették őt, valamint családját, gyermekeit is, utóbbi ügyben eljárás is indult.

Szakácstól messze elmarad követői számában, mégis vele készül a déli határ mellől bejelentkezni a Kinga Szerint nevű oldal szerkesztője, Petrovics Kinga. Petrovics posztjaiban – hasonlóan a megafon egyetlen kiemelt női karakteréhez, Déri Stefihez – női témákkal foglalkozik, a kormánypárt családtámogatási rendszerét promotálja bőszen. Oldalának tartalma pedig egyre népszerűbb: mára közel 6,5 ezer követővel bír.

Petrovicshoz hasonlóan női, emellett pedig családi szemüvegen keresztül igyekszik feldolgozni a közéleti témákat a Jobb érzés elnevezésű oldal is, aminek szerkesztője – annak ellenére, hogy arcát, hangját és stílusát vállalja – névtelenségbe burkolózik. A Jobb érzés magasan kiemelkedik a mikroinfluenszerek világából az itt megjelenő tartalmak minőségével. A megjelenő videók tartalmát láthatóan előre elpróbálja az alkotó, a gondolatmentei kellően képszerűek és könnyen befogadhatók, az oldalon megjelenő képeket pedig valószínűleg profi grafikus szerkeszti, ugyanis azok egyedi márkajelzéssel, valamint koherens látványvilággal bírnak.

 

Ahogy a cikkünkben említett példák is mutatják, nem kell feltétlenül pénzt rakni a Facebookba, ha sikeres, politikával foglalkozó oldalt akar valaki felfuttatni. A siker titka a körforgásba való bekapcsolódás. Akit pedig valahogyan nem érnek el a Megafon Központ több tízmillióból futtatott influenszerei, azt el fogja egy olyan, akit látszólag organikusan futtattak fel, viszont a nagyokkal megegyező üzenetek és értékvilág mentén. Cikkünkben csupán a legnépszerűbb mikroinfluenszerekkel foglalkozunk, azonban kutatómunkánk során több olyan profillal, oldallal is találkoztunk, amik ugyanilyen módszerekkel közvetítik a Fidesz világképét, feltöltött képeik tanúsága szerint pedig megfordultak a Megafon Központ képzésén. Vagyis a kormánypropaganda – így, vagy úgy, de – mindenképpen célba ér.

Ahogy korábbi, róluk szóló cikkeink megjelenése előtt, úgy most is megkerestük a Megafon Központot, hogy kérdéseket tegyünk fel az aktuális témával kapcsolatban. A hvg360-on január 24-én megjelent, a Megafonról szóló átfogó elemzésünk előtt interjúkérelemmel fordultunk a Központ alapítójához és vezetőjéhez, Kovács István Gergelyhez, az influenszerképző azonban – annak ellenére, hogy az interjú témáit, valamint a kérdések vázlatát is elküldtük nekik – nem reagált érdemben megkeresésünkre.

Jelen cikkünk megjelenése előtt szintén több kérdést is feltettünk e-mail-ben a Megafon Központnak, illetve a tőlük független, jobboldali megmondóembereknek, azonban válaszra kizárólag Szakács István méltatta lapunkat. Szakácsnál külön rákérdeztünk, hogy a Központ, illetve az influenszerek teljes elzárkózása ellenére ő miért vállalta az interjút, ő pedig azt a választ adta, hogy soha senki kérdései elől nem zárkózik el, hiszen az emberi párbeszédet előrébbvalónak tartja, mint „az egymás torkának esést.