"Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy közös utunk Judittal véget ért" – osztotta meg a hírt a napokban Varga Judit igazságügyi miniszter férje, Magyar Péter a Facebookon. Magyar a posztot először nyilvánosan osztotta meg, majd a sajtó fokozott érdeklődésére privátra állította a bejegyzését. Kollégánknak még sikerült egy képernyőfotót készítenie Magyar posztjáról, amíg az nyilvános volt:
A Blikk már 2021 elején is pedzegette a pár válását, amelyet azonban akkor még a miniszter és férje a "családjuk ellen indult összehangolt sajtótámadásnak" minősítettek.
Most a bulvárlap azt írja kormányközelből származó információk alapján, hogy két éve ténylegesen elszánta magát a házaspár a válásra, de "politikai körökből jelezték Vargának, túl kényes lenne, ha a választás előtt kapcsolatuk végétől volna hangos a sajtó".