A kormányzati utakat és a humanitárius repüléseket is megkapja az állami tehergép mellé az Air Hungary

Az állami tulajdonú Air Hungary Zrt. számára határozna meg a kormány egy sor „közszolgáltatási feladatot”. A tavaly alapított cég felelne a humanitárius légi szállítmányokért, a kormányzati utakért és a „kiemelt jelentőségű áruszállításokért” is. Az állami Airbus tehergép már most is a cégé, e mellé kapja meg az új feladatokat. 

A kormányzati utakat és a humanitárius repüléseket is megkapja az állami tehergép mellé az Air Hungary

Egy sor közszolgáltatásiként jellemzett feladatot bízna Orbán Viktor egy tavaly alapított, ám eddig komolyabb szerepet nem kapott állami tulajdonú repülős cégre – ez derül ki egy friss, a kormány honlapjára felkerült rendelettervezetből. Az érintett cég az Air Hungary Szolgáltató Zrt., amely a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó, teljesen állami tulajdonú társaság.

A cég egyéves, tavaly októberben alapították, fő tevékenysége pedig légi szállítóeszköz kölcsönzése, de ezenkívül sok más tevékenységre is jogosult a légi személy- és áruszállítástól az üzletviteli tanácsadásig. Azon túl viszont, hogy az állami Airbus A330-as teherszállító gép feletti rendelkezés joga tavaly hozzá került – az üzemeltetés nem, mert azt a Wizz Air végzi, az ő pilótáik is repülik –, más feladata nem is volt. 

Az Airbus A330 tavaly augusztus 20-án a Duna felett
Veres Viktor

Eddig nem is akarták elárulni, mi a kormány terve vele. A HVG tavaly ilyenkor hiába érdeklődött az illetékeseknél, miért alapították a céget, mi lesz a feladata. Ezért csak találgatni lehetett, hogy a cég vajon szerephez jut-e a Budapest Airport visszavásárlása után a repülőtér üzemeltetésében vagy a Rolls-Royce elektromos hajtóműves kutatás-fejlesztési programjában, amit az állam milliárdokkal támogat. 

A most megjelent kormányrendelet-tervezet még idén várható kihirdetése után – ez a következő nap hatályba is lép majd –, alapvetően a jövő évtől az Air Hungarynek számos új feladata lesz. A kormány döntése nyomán a jövőben majd a társaság 

  • végzi a tevékenységi körébe tartozó, humanitárius segítségnyújtással összefüggő repülési feladatokat és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű légi kereskedelmi áruszállítási feladatokat; 
  • közreműködik Magyarország logisztikai potenciáljának fejlesztésében;
  • közreműködik a kormányzati repülések megvalósításában;
  • közreműködik a vízi- és sportrepülés fejlesztésében, a repülőtér-fejlesztésben, a repülés népszerűsítésében, illetve a légi közlekedési oktatás és képzés megvalósításában. 

Pontosabb körülírás hiányában csak találgatni lehet, hogy a fenti új feladatok közül mi mit jelenthet. A humanitárius segítségnyújtással összefüggő repülési feladatok ellátása vélhetően azt, de nem kizárólag azt takarhatja, hogy az Air Hungary feladata lesz például az állami segélyszervezet, a Hungary Helps Ügynökség ilyen jellegű szállítmányainak célba juttatása, praktikusan az állami Airbus cargo géppel. 

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű légi kereskedelmi áruszállítás lehet bármi, de vélhetően ez is az Airbus tehergéppel végzett bizonyos szállítmányozási feladatokat jelenthet. Az A330-cal az állam jelenleg is bérfuvarokat teljesít Kínába és Kazahsztánba – már, amikor éppen nem kényszerül állásra, mint a tavaly augusztus 20-i – minden részletében máig nem tisztázott súlyos sérülése után. 

Volt is hivatalos vizsgálat, meg nem is az állami Airbus tavalyi balesete után – most sem világos, mi történt

A Közlekedésbiztonsági Szervezet csak félig-meddig elvégzett vizsgálata is meglepő megállapításra jutott az Airbus A330-as állami teherszállító tavalyi sérülése ügyében. Eszerint a gép egyik hajtóművének komplett cseréjéhez vezető eset nem akkor és nem úgy történt, ahogy azt sejteni lehetett, vagy ahogy azt eddig hivatalosan közölték.

Nehezebben értelmezhető a kormányzati repülésekben való közreműködés, hiszen az állam- és a kormányfő, továbbá a munkaideje nagy részét a levegőben töltő Szijjártó Péter külügyminiszter jellemzően a Magyar Honvédség által tulajdonolt és üzemeltetett, „kormánygépként” hivatalosan sosem elismert luxusjetekkel utaznak, ezekhez pedig jogilag jelenleg nincs köze az Air Hungary Zrt.-nek. 

Még homályosabb a cég másik új feladata, miszerint közreműködik a vízi- és sportrepülés fejlesztésében, a repülőtér-fejlesztésben, a repülés népszerűsítésében, illetve a légi közlekedési oktatás és képzés megvalósításában. Kapaszkodót jelenthet egy másik korábbi rendelet, amely szerint az Air Hungary Zrt.-nek egy „állami légi közlekedési szolgáltató kompetencia-központ létrehozásában” lehet szerepe. 

A cégről egyébként azt lehet tudni, hogy igazgatósági elnöke Borbély Tibor Péter, aki már 2016 óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kötelékében dolgozik. Eddig a kereskedőházak romjain létrehozott CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. igazgatója volt. Az Air Hungary Zrt. háromfős felügyelőbizottságában pedig ott ül Kiss Parciu Péter, a külügyi tárca helyettes államtitkára is. 

Veres Viktor

Egy darabig – idén februártól októberig – cégvezetőként szerepelt a hivatalos papírokban Talabos Gábor, akiről október végén írta meg a HVG, hogy egy napig sem volt munka nélkül, miután azonnal a Hungary Airlines Kft. cégvezetője lett. Ez utóbbi, kínai tulajdonban lévő vállalatról akkoriban terjedt el, hogy megkapja majd a magyar hatóságoktól a kereskedelmi légi jármű üzemeltetéséhez szükséges engedélyt. 

Megírtuk azt is, hogy a Hungary Airlines eddig is részt vett a Kína és Magyarország közötti légi áruforgalom szervezésében, most pedig átvenné az állami Air Hungary Zrt. tulajdonában lévő Airbus A330 üzemeltetését, amit most a Wizz Air végez. A kínai cég tulajdonosa, a 30 éve Magyarországon élő Wu Jiang magyar állampolgár a kormányfő vejének,  

Tiborcz Istvánnak az érdekeltségével, a Waberer’s-cégcsoportba tartozó WSZL Szállítmányozási és Logisztikai Kft.-vel alapított közös társaságot SinoWa International Kft. néven. 

Tiborczék üzlettársa az a kínai vállalkozó, akinek cége átvenné a Wizz Airtől az állami Airbus üzemeltetését

A Hungary Airlines eddig is részt vett a Kína és Magyarország közötti légi áruforgalom szervezésében,

Az állami Airbus bérbeadása egyébként jól fial az Air Hungaryn keresztül, hiszen a cég beszámolója szerint 2023-ban ebből a tevékenységből 2,3 milliárd forint árbevétel mellett 605 milliós adózott nyereség keletkezett – itt a fent említett sérülés miatt jókora bevételkiesés történt. A Covid-járvány idején, 2020-ban 17 milliárd forintért vásárolt gép ugyanis 2022-ben még sokkal többet, 1,6 milliárdos profitot hozott.

Frissítés:

Mint megtudtuk, a Wizz Air utoljára november 29-én repült az Airbus A330-cal, és november 30-ával meg is szűnt az üzemeltetési szerződésük. Erről, és a leendő új üzemeltetőről itt írunk bővebben:

Felszállóban a kínai hátterű új magyar légitársaság – a Légi Selyemút hátterében ott egy Tiborcz-érdekeltség is

Kína kerülőúton, egy kis „magyar” cégen keresztül törne be az európai légi piacra. A személyszállítási tervekből évek múlva lehet valami, a kínai hátterű Hungary Airlines addig is bőven profitálhat az áruszállításból. Jól járhat egy Tiborcz-féle logisztikai cég és az állami lélegeztetőgép-biznisz egyik nyertese is.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.