Kövér László megbánta a „köteles beszédet”

Több korábbi kijelentését is megbánta Kövér László házelnök – árulta el a politikus a Mandinernek adott interjúban. Példaként a hírhedt „köteles beszédet” említette, a 2002-es választás előtti kampányban ugyanis azt mondta: „Sokan vannak ma Magyarországon olyanok, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találnak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat”.

Kövér László a Mandinernek most úgy fogalmazott: „Nyomta a lelkiismeretemet, hogy vajon mennyivel járultam hozzá a vereséghez, de aztán megnyugtattam magam, hogy nem ezen múlt, sok minden okozta a fordulatot. A Jóisten azóta egyfajta elégtételt is adott nekünk, hiszen a 2002-es választási vereség kellett ahhoz, hogy 2010 után ilyen hosszú időn keresztül, alkotmányozó többséggel tudjuk kormányozni az országot”.

Az interjúban egyebek mellett azt mondta:

• Áder János és Szájer József az 1994-es, első kudarcos választás után azt mondta, ha 1998-ban sem nyerünk, akkor kiszállnak ebből az értelmetlen játékból, és inkább elmennek a szakmájukba.
• A házelnök szerint az élő közvetítések elvesztették vonzerejüket, a közösségi média térnyerése miatt a parlament már eredeti funkcióját sem tudja betölteni: ma az Országgyűlésben nincsenek érdemi viták.
• „Az ellenzék gyakorta vádol azzal, hogy visszaélek házelnöki hatalmammal, hogy korlátozom a szólásszabadságát. Valójában azonban sosem mentem el addig, ameddig szükséges lett volna. Mindig megvártam a nyilvánvaló jogsértések és rendbontások végét, csak utána léptem.”
• „A rendbontások egy jelentős részénél azt a hátsó szándékot véltem felfedezni, hogy igenis járják be – ahogy az egyik MSZP-s képviselő asszony fogalmazott – „erős képek” a világsajtót, ahogy mondjuk az országgyűlési őrök kezüknél-lábuknál fogva cipelnek ki ellenzéki képviselőket az ülésteremből. Ezt egyébként az én utasításomra megtehették volna, de szándékosan nem tettem meg ezt a szívességet az ellenzéknek.”
• „A semleges kívülállónak is tűnhetett úgy, hogy néha túlléptem a határokat. Én viszont úgy gondolom, nem mindent tettem szóvá, és nem mindent szankcionáltam eddig sem, amit lehetett volna. Ha minden egyes sértést, indokolatlan durvaságot szóvá tennék, akkor gyakorlatilag szétbeszélném az üléseket.”
• Az államfői pozícióról: „Nem az én habitusomnak való, hogy eljátsszam a nemzetegyesítő államfő szerepét. Politikai pályafutásom a baloldalról nézve eléggé terhelt ahhoz, hogy könnyen kikezdhető legyek, ráadásul nem is éreztem volna jól magam egy olyan szerepben, ami alapvetően reprezentatív, és kevés hatáskörrel jár.”
• „Abban a pillanatban viszont, hogy megjelentek a nevesíthető, azonosítható magyar tőkések, vállalkozók, felhorgadt az irigység, az ellenzék pedig politikai tőkét kovácsolt belőle.”
• Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról: „Egyfelől tizenkilenc évet késett a bejelentés, másfelől látszólag új helyzetet teremt nemcsak az ellenzéki térfélen, hanem a kormánypártok és az ellenzék küzdelmében is. Ha a jobbik énem tekint vissza az 1990-ig terjedő időszakra, és megengedő vagyok, azt kell mondjam, visszasírjuk nemhogy Horn Gyulát meg az első MSZP-frakciót – amelyben akadémikusok, kiváló értelmiségiek, sőt politikai bebörtönzöttek is voltak –, de még Gyurcsány Ferencet is”.