Bencsik András: Menczer Tamásnak nem Balásy Gyulát kellene szidnia, hanem szembenéznie a saját szemétségeivel

A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András szerint a Fidesz kommunikációs igazgatója, rúgatta ki őt a Hír TV-n futó Sajtóklub című műsorból. Menczer Tamás erre lebolondozta.

  • HVG

„Innen üzenem Menczer Tamásnak, hogy ott kezdődik a gyógyulás folyamata, hogy kedves Tamás, te is szembenézel a saját szemétségeiddel, a saját disznóságoddal, a saját brutalitásoddal, mert nem lehet így viszonyulni egymáshoz” – jelentette ki Bencsik András a Demokrata főszerkesztője a lap podcastműsorában, a Demokrata-körben.

Mindezt Bencsik azt követően mondta el, hogy a védelmére kelt Balásy Gyulának, akit szerinte a Kontroll stúdiójában „ávós módszerekkel hallgattak ki”.

„Személyesen nem ismerem, de tisztelettel és elismeréssel gondolok rá”  – jelentette ki Bencsik Balásyról.

Ezt követően került szóba, Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatójának kijelentése, miszerint az „elképesztően ostoba” Balásy Gyula miatt vesztette el a párt a választást.

„Balásy Gyula miatt vesztettünk, és itt a konkrét személy mellett a jelenségre is gondolok. Balásy korábban két 60 milliós veterán luxusautó mellett pózolva pökhendiskedett a 444 riporterével, most meg a tiszás Kontrollba megy sírni. Előbbi interjúnál egyébként a pökhendiségnél is jobban zavar az elképesztő ostobaság, amit Balásy bemutat. Ezért vesztettünk. A Balásy Gyulákat már nem bírtuk el” – mondta Menczer.

Bencsik most ismét védelmébe vette Balásyt és azt javasolta Menczernek, hogy neki inkább hallgatnia kellene, hiszen a katasztrofális eredménnyel járó kampányról a Fideszen belül megfogalmazódott ellenvélemények elhallgattatásában ő is benne volt.

https://www.youtube.com/watch?v=eZJn_gH44l4

A Demokrata főszerkesztője itt felidézte, hogy a lapba annak idején ő írt egy cikket, amiben helytelenítette Menczer Tamás hírhedt „kicsizős” performanszát, aminek az lett a következménye, hogy Menczer őt kidobatta a Hír TV-n futó Sajtóklub című műsorból, aminek pedig alapító tagja volt.

A Fidesz-közeli újságíró szerint a kérdés csak az, hogy meddig hat még Menczer Tamás átka, vagyis mikor fogják újra tolerálni a központi narratívától eltérő véleményeket a fideszes médiában.  „Szerencsére itt még beszélhetünk, mert ebbe nem tudnak belepofázni” – jegyezte meg Bencsik.

Persze ez nem jelenti azt, hogy Bencsiknek baja volna az élesebb kiszólásokkal, vagy akár a brutalitással, hiszen a múlt héten éppen ő volt az, akire rátört a kurvaanyázhatnék a tiszás vagyonvisszaszerzési koncepció miatt, korábban meg arról beszélt, hogy szeretné pofán verni Magyar Pétert, máskor meg sátánista szektának nevezte a Tisza Pártot. 

FRISSÍTÉS:

Délután aztán reagált Menczer Tamás, aki azt írta: „A velem kapcsolatos mai hírekre csak ennyit: bolondokkal ma nem foglalkozom. Ha a tények manapság még bárkit érdekelnek, máskor örömmel. Hajrá, magyarok!”

Azt nem tette hozzá Menczer, mikor jön el a várva várt nap, amikor foglalkozni fog bolondokkal, és felfedi a tényeket.

Hozzászólások