Bige László tízmillió forint körüli összeggel támogatta Márki-Zay kampányát
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a kampányban szükség van az egyetemisták ezer forintjára és Bige László tízmilliójára is.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a kampányban szükség van az egyetemisták ezer forintjára és Bige László tízmilliójára is.
hvg.hu
Leginkább a lezárások és a megnövekedett alkoholfogyasztás számlájára írható a jelenség.
hvg.hu
A diákok köhögésre és torokkaparásra panaszkodtak. A Szabolcs Online-nak azt mondta az egyik tanuló, hogy valaki paprikaspray-vel "szórakozott".
MTI
Egy ötgyermekes család otthonában történt a tragédia.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Magyarországon működő 13 állami meddőségi klinikának sokan felróják, hogy évek óta változatlan a sikerességi rátájuk. Szakemberek szerint ennek az is az oka, hogy egyre idősebb párok érkeznek hozzájuk, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne javítani az eredményeken. A Pécsi Tudományegyetemen 2,8 milliárd forintos állami támogatásból most megnyíló Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontban erre keresik a megoldást, ugyanakkor a több gyermek születéséhez jogszabályi változásokra is szükség lenne.
Azok a védettségi igazolványok, amelyeket az alapján állítottak ki, hogy átesett-e valaki a fertőzésen, május elsején elveszítik az érvényességüket.
hvg.hu
A 70 vádlottas ügyben hárman lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, a többiek esetében folytatódik az eljárás.
hvg.hu
A Jean-Claude Junckertől kapott valódi pofon után Vlagyimir Putyintól lélekben kapott pofont a magyar miniszterelnök Márki-Zay Péter szerint, aki szerint a köztársaságielnök-jelölt kiválasztása nem kardinális kérdés, és azt is elmondta, hogy miniszterelnökként kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszik majd Kínával és Oroszországgal is. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje hódmezővásárhelyi polgármesteri évértékelője után adott interjút a hvg.hu-nak.
hvg.hu
Nincs számottevő változás egyik városban sem.
hvg.hu
A nőt kórházban ápolják, a látását nem tudták megmenteni.
hvg.hu
A kormány garanciát is vállalt, hogy megrendezi az eseményt, új sportlétesítményeket azonban nem épít hozzá.
hvg.hu
Vádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki az ügyészség szerint feltört közösségi médiás fiókokkal visszaélve akart kizsarolni pornográf képeket kiskorú lányoktól. Legalább négy kiskorú lányt és egy felnőtt nőt is megzsarolt, volt, akitől pénzt követelt. Egy lány küldött is neki pornográf képet.
MTI
A majdnem 1,8 millió forintot a nő inkább magára költötte.
hvg.hu
Emelkedett a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma is.
hvg.hu
Nem fognak igazolatlan hiányzást beírni nekik, noha korábban felmerült ez is.
hvg.hu
Idén visszatér a érettségin a koronavírus-járvány előtti vizsgarend, igaz lesznek óvintézkedések. A szóbelik megtartása ellen petíciót indított egy végzős osztály.
hvg.hu
A migránsoktól viszont átlag feletti szinten tartunk. Nálunk is a demokrácia és az emberi jogok védelme áll a fontossági lista élén, áll az Eurobarometer friss felmérésében.
hvg.hu
Megnézik, lezárták-e az urnát, rápillanthatnak a választói névjegyzékre, figyelik a kampányplakátokat, az esetleges nyomásgyakorlást, sőt még a választóknak osztogatott ajándékokat is – többek között ez lesz a feladata azoknak a választási megfigyelőknek, akik április 3-án bármelyik szavazóhelyiségben felbukkanhatnak. Az EBESZ már több pozíciót meghirdetett a magyarországi munkára, de a teljes körű választási megfigyeléshez a magyar kormány hivatalos meghívása és a tagállamok pénzügyi hozzájárulása is kell.
A férfit véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól, ahol 18 éven aluliak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezheti.
MTI
Ha megszoktuk a beállított Facebook-videókat, üdítő képet adhat Orbán Viktorról a most feltámasztott Youtube-csatornája, hiszen egészen Nagy Imre újratemetéséig visszamenőleg kerültek fel hosszabb, vágatlan videók a miniszterelnök fésületlenebb múltjáról. Ne legyenek viszont illúzióink: a terjeszkedés kampányról, és nem valódi emberségről szól.