Gyömrői sintérhorror: már a Btk.-t is módosítaná az eddig hallgató állatvédelmi kormánybiztos
 

Gyömrői sintérhorror: már a Btk.-t is módosítaná az eddig hallgató állatvédelmi kormánybiztos

Megszólalt az állatvédelemért felelős kormánybiztos, Ovádi Péter azzal gyömrői „sintérbiznisz” állatmenhellyel kapcsolatban, amelyről lapunk számolt be péntek reggel. A fideszes kormánybiztos jogszabály-módosítást kezdeményez az ügy miatt, sőt, már a rendőrséggel is egyeztetett a konkrét ügyről. Cikkünk megjelenése előtt hiába kerestük, pedig több mint egy éve tudott arról, hogy mi folyik a Pest megyei település menhelyén.






A Fidesz mindent bevet, hogy leválthatatlan legyen
 

A Fidesz mindent bevet, hogy leválthatatlan legyen

Orbánék retorikájában már megvalósult az egypártrendszer, a Fidesz nem lehet ellenzékben, és ez most már nem lózung, hanem kézzelfogható politika – ezt erősítették meg az elmúlt napok eseményei is. Az eszközökben pedig nem válogatnak: ha nem megy az utcai megfélemlítés, következik az anyagi és jogi ellehetetlenítés.




Szilveszterkor is tilos lesz a tűzijátékozás Budapest belvárosának kiemelt részein – térképen a tilalmi zónák
 

Szilveszterkor is tilos lesz a tűzijátékozás Budapest belvárosának kiemelt részein – térképen a tilalmi zónák

Akár 200 ezer forintos büntetést is kaphat, aki a főváros V. kerületének tiltás alá eső területein használ pirotechnikai eszközöket szilveszterkor – értesült a HVG. A csütörtökön elfogadott rendelet alapján nem lehet majd tűzijátékokat használni például a Vörösmarty téren, az Erzsébet téren és a Bazilika előtti Szent István téren sem.


A lelkes Orbán Viktor szerint „fantasztikus év áll előttünk 2025-ben”
 

A lelkes Orbán Viktor szerint „fantasztikus év áll előttünk 2025-ben”

„Erős hetünk volt” – összegezte a történéseket Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjúban a Kossuth rádióban. Az ukrajnai háborús konfliktustól gazdasági kérdéseken át a szíriai helyzetig és Till Tamás ügyéig sok minden szóba került, de a miniszterelnök mondandójának lényege az volt, hogy Donald Trump hivatalba lépése mindent megváltoztat Magyarországon is. Ezért 2025-re már békeköltségvetéssel készülnek, és “érezhető, hogy púposodik a szőnyeg, fog ez repülni”.

hvg.hu hvg.hu



Sintérbiznisz: patkányok rágják az éhező kutyákat egy közismert menhelyen
 

Sintérbiznisz: patkányok rágják az éhező kutyákat egy közismert menhelyen

Betegek, éhesek és még elég vizet sem kapnak a kutyák és a macskák a gyömrői Kutyamentsvár menhelyen, ahol szó szerint egymást ölik az állatok a zsúfolt kennelekben. A lapunk birtokába került dokumentumból kiderül: a hatóság tudott arról, hogy a látogatókat is fogadó menhelyen az állatok többségének még veszettség elleni oltása sincs. A menhely vezetője szerint erre nincs pénz, közben a környékbeli önkormányzatoknak gyepmesterként dolgozik és milliós összeget kapnak az adó 1 százalékokból is. Fotóink vannak a menhelyen szemét közé rakott, halott kölyökkutyákról, kukacokkal borított testű és saját ürülékükben kínlódó állatokról, de szerinte ezek mind beállított felvételek. Több állatvédő próbált hivatalos lépéseket tenni a Kutyamentsvár miatt, de ahogy egyiküket kioktatták, „ha egy állatból nem áll ki a kapa vagy a kasza, úgysem vonnak senkit felelősségre állatkínzásért”.