Dúró Dórát indítja a Mi Hazánk a tolnai időközi választáson
A hírt Toroczkai László, a párt elnöke jelentette be egy YouTube-videóban.
A hírt Toroczkai László, a párt elnöke jelentette be egy YouTube-videóban.
Ez nem az a cikk, amelyikben egyértelműen bebizonyítjuk és elmagyarázzuk, miért kamu az a hangfelvétel, amelyet hétfőn egy ismeretlen körbeküldött az egész magyar sajtóban. Ez az a cikk, amelyikben elmagyarázzuk, egyelőre miért iszonyúan nehéz megfogni az MI-t szinte bárhol.
Lánczi Tamás azzal vádolja az oknyomozó portált, hogy külföldi pénzeket felhasználva hírszerzést végez.
Nem csak a hivatásos katonákra vonatkozik a tiltás, hanem az önkéntes tartalékosoknak sem szabad csúnyát írniuk a S.E.R.E.G. című sorozatról.
A nő nem nézett szét, mielőtt a vasúti átjáróba hajtott.
Szigorításra számíthatnak a magánegészségügyben is dolgozó orvosok, kórházbezárás nem lesz, januártól jönnek a nagy pénzek az egészségügyi államtitkár szerint.
Ahonnan a hétfői első, Magyar Péter elleni, lejáratónak szánt hangfelvétel érkezett, onnan kedden jött egy másik is. Annak a rövid, Magyar által már bemutatott hangfájlnak a vágatlan változata, amelyen a Tisza elnökének volt barátnője 30 milliót kér a pártközeli vállalkozó Hanzel Henriktől, hogy ne borítson. Kiderül, hogy Vogel lelépési pénzt kért, amiből újrakezdhet: “úgy voltam vele, hogy kilépek magánéletileg meg munkailag, viszont szeretném kérni ezt a pénzt.”
Vitézy Dávid úgy látja, Lázár Jánost a bosszú vezérli.
A nagyvállalatok számára elérhető energiahatékonysági, fejlesztési és fenntarthatósági lehetőségekről és beruházásokról Tóth Zoltánnal, az E.ON Hungária vállalatcsoport egyedi ügyfél és települési megoldások értékesítési vezetőjével beszélgettünk a közelgő E.ON Horizon Meetup rendezvény apropóján.
A DK bejelentette, hogy mind a 106 körzetben állítanak jelöltet.
Bódis József helyére az MBH Bank elnök-vezérigazgatóját, Barna Zsoltot választották meg.
A miniszter arról is beszélt, hiába felügyeli a Budapest–Belgrád vasútvonal építését, nincs köze ahhoz, hogy ahhoz épp a miniszterelnök apjától rendeltek követ.
A Fővárosi Törvényszék szerint a Mi Hazánk képviselőjének cselekményei túlmutatnak a véleménynyilvánításon, és a társadalomra veszélyesek.
Bukást jósolt az MMM, ha nem lesznek a követőik aktívabbak. Azután törölték az erről szóló bejegyzést.
Jakab András múltja miatt konfliktusba keveredett a fideszes többségű budakeszi önkormányzattal. Valaki meg is fenyegette, ami miatt feljelentést tett. A Kutyapárt szerint is illett volna tájékoztatni a választókat arról, hogy fiatalkorában több évig ült börtönben lopás miatt.
A miniszterelnök-helyettes szerint a Momentumnak ünnepelnie kéne Bese Gergőt, Volodimir Zelenszkijnek pedig választ kell adnia arra, miért halt meg sok százezer ukrán.
Azt mondta, az utolsó pillanatig hezitált, hogy megtegye-e.
Az ellenzéki politikus szerint ide tervezték feltölteni a róla szóló, mesterséges intelligenciával generált felvételeket.
A 2025-ös költségvetés tervezetében Senyei György OBH-elnök javaslata ellenére a kormány ismét nem emelt a bírák és ügyészek illetményalapján. Duplájára emelte viszont a bíróságok személyi kiadásaira fordítható összeget.