A magyar fiatal munkát könnyen talál, megélhetést viszont nehezen
 

A magyar fiatal munkát könnyen talál, megélhetést viszont nehezen

Egyhamar nem lesz a magyar ifjúság tömegesen rendszerkritikus és radikális – vonja le a legalaposabb hazai felmérés eredményeiből az MTA kutatója. Balog Zoltán miniszter ugyanezekből a számokból azt olvasta ki, hogy a magyar fiatal derűlátó, optimista és vagány. Az biztos, hogy magyar ifjakat már nem a munkaszerzés aggasztja a legjobban.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid

Az LMP kiakadt Botka húzására, nem közösködnek 2018-ban
 

Az LMP kiakadt Botka húzására, nem közösködnek 2018-ban

Az LMP nem köt szövetséget, erről hiába megy tárgyalni Botka László, az MSZP felkent miniszterelnök-jelöltje. A hvg.hu kérdésére a zöldpárt egyik politikusa elmondta: nem vették jó néven, hogy a szegedi polgármester a sajtón keresztül akarja őket nyomás alá helyezni.

Windisch Judit Windisch Judit

Két hónapot bírtak a megjavított trolik, csak 180 millióba kerültek
 

Két hónapot bírtak a megjavított trolik, csak 180 millióba kerültek

Akár hetekig is tarthat, amíg az új Skoda-Solaris trolik ismét utasokat szállíthatnak. Addig a BKV tartalék járműparkjából állítanak be a helyükre jóval környezetszennyezőbb buszokat. Holott a trolik kivonását eredményező szoftverhibáról már régóta tudnak a fővárosi közlekedési cégnél.

Szalai Anna Szalai Anna


Már nyomoznak a kiskorú megrontásával gyanúsított KDNP-s ellen
 

Már nyomoznak a kiskorú megrontásával gyanúsított KDNP-s ellen

Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség abban az ügyben, amelyben Szabó Ferenc, Körmend lemondott kereszténydemokrata alpolgármestere ellen tettek feljelentést. Állítólag egykori tanítványával, egy most 16 éves diáklánnyal folytatott viszonyt évekig.

MTI MTI





Valami nem stimmel a középiskolákban a nyelviskolák szerint
 

Valami nem stimmel a középiskolákban a nyelviskolák szerint

Bár a keretek lehetővé tennék a középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgának megfelelő nyelvtudás megszerzését a középiskola végére, az ehhez szükséges körülmények még nincsenek megteremtve – mondta Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke a köztévében.

MTI MTI

 

"A fél ország levizsgázott" - Norbi még keresett is vegyjeles bakiján

A „fél ország” leszerepelt Schobert Norbert szerint, aki azt követően ment át ellentámadásba, hogy több mint egy hete osztják a Facebookon közzétett, elemi kémiaismereteket nélkülöző bejegyzése miatt. De a szakemberekre is megorrolt, amiért nem védték meg, bezzeg a termékeit lemásolni, azt tudják.

hvg.hu hvg.hu


Előzetesbe került a nyírpilisi polgármester
 

Előzetesbe került a nyírpilisi polgármester

Uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis polgármesterét a Mátészalkai Járásbíróság. A végzés nem jogerős.

MTI MTI



 

"A NER-nek a Bitó-szalon az ellenfele" – Schiffer nekiment Majtényinak

Orbán Viktornak az államfőválasztásban épp az az ellenzéki stratégia a legkedvezőbb, ami megvalósulni látszik: Áder János és Majtényi László párharca - írta Schiffer András, az LMP volt társelnöke a Magyar Nemzetben. Szerinte Majtényi eddigi munkássága tiszteletet érdemel, de nem államfői posztot.

hvg.hu hvg.hu



Harrach fiát indítja a kormányoldal az MSZP fellegvárában
 

Harrach fiát indítja a kormányoldal az MSZP fellegvárában

A Fidesz–KDNP négy budapesti választókerületben változtathat a legutóbbi indulói névsorán - írta a Magyar Idők. Az elnökség három helyen cserélt választó­kerületi elnököt, ők a kormánypárt indulói lehetnek a 2018-as országgyűlési választáson.

hvg.hu hvg.hu