Nem cáfolják Orbán családtagjainak titkos svájci bankszámláját

Szabó Tímea tett fel írásbeli kérdéseket Orbán titokzatos svájci útjaival kapcsolatban, és rákérdezett a titkos svájci bankszámlákra, offshore cégekben lévő saját vagy családtagjai tulajdonára is. A Miniszterelnöki Kabinetiroda valami miatt nem cáfol – eddig Orbán bankszámláját tagadták.







A Jobbik politikusai igazat mondanak: válsághelyzetbe kerültek

Súlyos helyzetbe került a Jobbik az Állami Számvevőszék által rajtuk követelt 660 millió forint miatt – mondja Tóth Csaba politológus. A Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint az eddigi adatok azt mutatják, ennyi pénzt a polgároktól lehetetlen összekalapozni.




Az egészségügyi béremelésnek lesznek vesztesei is, vallotta be az illetékes államtitkár

Megette a szakdolgozók béremelését a minimálbér és bérminimum emelése, a magánszférába nem mehet a konszolidációs keretből, ezért nem lesznek szoftverbeszerzések, a teljesítmény helyett a gyógyítás eredményességét finanszírozná az állam a jövőben – Ónodi-Szűcs Zoltán előadást tartott egy szakmai konferencián, meghökkentő állításokkal fűszerezve.



Lesben állva várták a NAV-osok a bázisolajjal seftelőket

Bázisolajjal üzletelő bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai; az orgazdákhoz több mint 400 millió forint értékű olaj került, amely után nem fizették meg a több mint 260 millió forintos jövedéki adót és áfát – közölte a NAV.



A CEU már várja is az új hallgatóit

Ugyan az év első felében még arról lehetett hallani, hogy a kormány eltökélt célja, hogy valahol elérje, a Soros György alapította egyetem ellehetetlenüljön Budapesten, végül fellélegezhetett az intézmény.