Kedden is folytatódik a kánikula
Az Északi-középhegységben és a nyugati határnál lehet csak futó zápor, egy-egy zivatar, egyébként nem lesz csapadék.
Az Északi-középhegységben és a nyugati határnál lehet csak futó zápor, egy-egy zivatar, egyébként nem lesz csapadék.
hvg.hu
Az állampolgárságuktól megfosztottak egytől egyig ukrajnai - ungvári vagy munkácsi - születésűek. Az egyszerűsített honosítással trükközhettek.
hvg.hu
Itt a vakáció és a kínzó kérdés: hova tegyem a gyerekem? Az Emmi nem illetékes, bár szervez táborokat, az önkormányzatok közül pedig sok nem tud megfelelni törvényi kötelezettségének.
Dercsényi Dávid
A rendőrség a társszervekkel együtt keresi azt a kislányt, aki elmerült a folyóban.
hvg.hu
Tizenegy év fegyházra ítélték csalásért a magát brókernek kiadó F. Attilát, akinek tucatnyi társával közösen több mint kétmilliárd forint kártérítést is meg kell fizetnie a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint – tudatta a bíróság közleményben.
MTI
A Népszava írta meg hétfőn, hogy új repedések alakultak ki a Batthyány tértől induló HÉV-alagútban, de a BKK szerint az ügyben küldött válaszaikat a lap elferdítve, a szövegkörnyezetből kiragadva közölte.
hvg.hu
Nagy erőkkel keresik a Dunában eltűnt kislányt.
MTI
MTI
hvg.hu
A 3-as metróra szánt felújított, orosz szerelvények kálváriája után hétfő reggel pedig a felújított HÉV-vel is baj volt.
hvg.hu
Egy MSZP-s javaslat ügyében mentek egymásnak, amelyet Gulyás a szocialisták ellenkezése ellenére módosító indítványként kezelt. Simicska Lajostól eljutottak egészen Botka Lászlóig.
hvg.hu
A héten a tervek szerint 67 ezer hektáron lesz irtás, egyebek mellett Baranyában, Borsodban, Hevesben és Budapesten.
hvg.hu
A Duna fontos közlekedési útvonala lesz a vizes világbajnokságnak, a szárazföldi tömegközlekedést 20 percenként induló körjáratokkal tervezik tehermentesíteni a szervezők.
MTI
Közép-ázsiai útja keretében Kazahsztánban is járt Szijjártó Péter, utazásának célja az volt, hogy Magyarországot mint a visegrádi csoport július 1-jétől soros elnökét kellőképpen felkészítse e feladatra. A magyar elnökség ugyanis fejleszteni kívánja a V4-ek és a közép-ázsiai országok közötti együttműködést. A felek mezt is cseréltek.
hvg.hu
Többen rosszul lettek a pécsi neurorehabilitációs osztály dolgozói közül, az ügyeletesek végül csak palackozott vizet ittak, mert nem tudták, mi okozza a jelenséget. A nővér szabadlábon védekezhet, vizsgálják a beszámíthatóságát, illetve azt is, hogy más kórházakban is elkövetett-e hasonlót.
hvg.hu
A Magyar Idők a jogerős végzés ellenére nem igazított helyre, ment a százezres bírság.
hvg.hu
Önbíráskodás és kényszerítés gyanúja miatt Szigetvári Viktor feljelentést tesz az ásotthalmi menedékkérő-ellenes akció ügyében.
hvg.hu
Az Időkép.hu küldött meteorológiai ballont a viharba a Balaton partjáról.
hvg.hu
Elsősorban kidőlt fák és elárasztott pincék miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon vasárnap átvonuló zivatar után.
MTI
A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz, miután egy 30 éves nővér tudatmódosítót csempészett kollégái kávéjába, teájába.
hvg.hu
Az eső egy időre távozik, egyre inkább a napé lesz a főszerep a hét első felében. Hétfőre három megyére adtak ki hőségriasztást, szerdán már országszerte előfordulhat a 37 fok.
hvg.hu