Mégis vizsgálódik az MNB-alapítványoknál az ügyészség
Egy MSZP-s képviselő kezdeményezésére az ügyészség azt vizsgálja, hogy volt-e közbeszerzés az MNB-alapítványok pénzeinek osztogatásánál.
Egy MSZP-s képviselő kezdeményezésére az ügyészség azt vizsgálja, hogy volt-e közbeszerzés az MNB-alapítványok pénzeinek osztogatásánál.
Kedd délután még homályos volt kissé, hogy a Selmeczi Gabriellával szemben elvesztett pere után pontosan kinek és mennyit kellene fizetnie az MSZP-s Török Zsoltnak. Friss Facebook-bejegyzése szerint elvileg már senkinek, mert a pártja megsegítette őt. Selmeczi Gabriella a Magyar Időknek azt mondta, hogy neki az MSZP a teljes megítélt összeget megfizette, már azelőtt, hogy a szocialista politikus gyűjtésbe kezdett.
Nekigyűrkőzött az oknyomozó átlátszó oldal, hogy számba vegye, mennyi is az annyi a 2017-es vizes vb tekintetében. Az igazán rémisztő nem is csak az összeg, hanem a tervekhez képest kialakuló szorzó, és az, hogy mennyire nem átláthatóak a költségek.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága másodfokon is kimondta, hogy 2012-2013-ban jogtalanul ítéltek büntetésre PM-es és LMP-s képviselőket, ezért kártérítést kell kapniuk.
Retteghetnek azok az iskolák, ahol eddig befizették a gázszámlát, volt elég WC-papír és kréta, mert már elkészült az a törvényjavaslat, amely a fenntartás után – ebben "bizonyított" a Klik – a üzemeltetést is állami kézbe helyezné. Az önkormányzatok állítják, olcsóbb és hatékonyabb, ha nem az állam, hanem a települések üzemeltetik az iskolákat.
Kocsis István elsőfokú felmentő ítéletét megsemmisítették, de másodfokon új eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság, így kezdődhet újra az MVM-per.
Peterdi Pált nem nagyon kellett agitálni, különféle előnyökért cserébe maga is kereste annak lehetőségét, hogy segítse az állambiztonságot – derül ki a néhai humorista és újságíró beszervezését feltáró levéltári aktákból. Mező Gábor, a Hamvas Intézet munkatársa a Pesti Srácok.hu-n írt Peterdi Pál ügynöki múltjáról, ugyanitt a vonatkozó dokumentumokat is bemutatták. Egyetlen vágya állítólag az volt, hogy feleségét is elvihesse külföldi útjaira, ezzel lehetett végül megfogni őt, és kapta a "Pálmai" nevet.
Máté nevű kedves olvasónk érdekes információra bukkant egy kanadai think-tank oldalán.
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon tárgyalják az Eger egykori labdarúgóihoz köthető bundaügyet. Egy férfit és 23 társát egyebek mellett vesztegetéssel vádolják, 13 meccset manipulálhattak. Van egy titokzatos ázsiai személy, aki az elsőrendű vádlott megbízásából megtette a fogadásokat, őt a nyomozók nem tudták azonosítani.
Matolcsy György jegybankelnök szerény magyarázatot adott arra, hogy miért szerepel a 70 millióért kiadott Sakk és póker című könyvben, amely korábbi nemzetgazdasági miniszteri sikereit taglalja. A jegybank elnöke szerint a liberális ellenzék csak blöfföl, amikor azt állítja, hogy Matolcsy-rokonok is kaptak pénzt az MNB-alapítványoktól.
Három mentőautó ment ki kedd délelőtt Budapesten a XVIII. kerületbe, a Csokonai Vitéz Mihály utcai általános iskolához.
Felszabadult az Erzsébet híd, levonultak a taxisok, akik reggel óta két sávot foglaltak el a híd Pest felé vezető oldalán.
Egy hónapja még a fenekükön volt a tojáshéj, ma pedig már kirepültek.
Ismét sötétkéklenek a kormány kampányplakátjai a magyar utcákon. A menekültkvótás népszavazást beharangozó Üzenjünk Brüsszelnek felütés szinte provokálja, hogy a népművészek akcióba lendüljenek. Köztéren és számítógépen is készültek továbbgondolt változatok.