720 ezret is kaphat egy állami osztályvezető az új törvény szerint
 

720 ezret is kaphat egy állami osztályvezető az új törvény szerint

Az állami tisztviselők előmeneteli rendszerét és a fizetési határokat is módosítaná Lázár János törvényjavaslata. Az osztályvezetők akár 720 ezer, a főosztályvezetők akár 800 ezer forintos fizetést is kaphatnak, de nekik kormányzati szakképzettséget kell szerezniük.

MTI MTI

Pukli István vegzálása már nem annyira sürgős
 

Pukli István vegzálása már nem annyira sürgős

Két hónapja még rapid határidőkkel indult a vizsgálat a pedagógustiltakozás élére álló Teleki Blanka Gimnázium igazgatója ellen, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megkeresésünkre csak annyit árult el, a vizsgálat mindkét fél számára megnyugtató módon zárult.

Windisch Judit Windisch Judit

Miben hisz Orbán fia?
 

Miben hisz Orbán fia?

Nem tudni pontosan, hogy milyen pénzből működik az Orbán Gáspár által futtatott, fiataloknak szóló igehirdetés, de egy elesettek megsegítésével foglalkozó alapítvány nyitóoldalon szerepelteti a számlaszámukat. Felházból pedig legalább három van, így ember legyen a talpán, aki elsőre látja, kinek akar hinni.


Molnár Gyula:
 

Molnár Gyula: "Én vagyok a legvilágosabb példája egy karaktergyilkosságnak"

Szükség van a szétesett baloldal újbóli összefogására, így a dunaújvárosi időközi választáson a szocialistáknak vissza kellene lépniük a DK javára – erről beszélt az MSZP elnöki székére pályázó Molnár Gyula a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A politikus a korábban őt ért korrupciós vádakkal kapcsolatban azt mondta, hogy karaktergyilkosság áldozatává vált.

hvg.hu hvg.hu


Tizedszerre is kihallgatnák a megerőszakolt kislányt
 

Tizedszerre is kihallgatnák a megerőszakolt kislányt

Hat éve húzódik egy négyéves korában megerőszakolt kislány ügye. Az ügyben most akarták tizedszerre meghallgatni az idén 10 éves kislányt, de az anyuka ellenállt. 100 ezer forintos bírságra számíthat. Az eset nem ritkaság, hanem egy olyan rendszer része, amelyben a megerőszakolt gyerekek újra áldozattá válnak, immár az igazságszolgáltatás keretein belül.



Ingyenlazac és okostábla – nézze, ilyen egy finn iskola!
 

Ingyenlazac és okostábla – nézze, ilyen egy finn iskola!

Projektor a tantermekben, számítógép a gyerekeknek – ez a rögvalóság a finn közoktatásban. Viszont kréta az ottani iskolákban sincs, mert a tanárok már egy ideje okostáblákon szemléltetik az aktuális tananyagot. Rövid képriport a finn csodáról.

Mizsur András Mizsur András


Szavazzon Tarlós legdurvább durvulására!
 

Szavazzon Tarlós legdurvább durvulására!

Tarlós István főpolgármester személyeskedve odaszólt Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ korábbi vezetőjének, de nem csak őt részesítette eddig verbális inzultusban. Összeszedtünk tíz mondatot, szavazzon, melyik a legdurvább!

hvg.hu hvg.hu

Vitézy szerint Tarlós rossz irányba tart
 

Vitézy szerint Tarlós rossz irányba tart

Nem ront neki Tarlós Istvánnak Vitézy Dávid, de aggódik, hogy az általa képviselt szakmai elvek nem érvényesülnek eléggé a fővárosi közlekedésfejlesztésekben, és a vezetés filozófiája is más.

hvg.hu hvg.hu

Eltemették Pozsgay Imrét
 

Eltemették Pozsgay Imrét

Utolsó útjára kísérték pénteken a fővárosi Farkasréti temetőben Pozsgay Imre volt államminisztert, egyetemi tanárt, aki március 25-én, életének nyolcvanharmadik évében hunyt el.

MTI MTI




7 nap - 7 kérdés: Mivel lopná be magát most a kormány a nép szívébe?
 

7 nap - 7 kérdés: Mivel lopná be magát most a kormány a nép szívébe?

Élt... napot -tényleg, mennyit is élt a vasárnapi boltzár? Készül már a jövő évre beígért áfacsökkentésre? Tudja, mi kerülhet kevesebbe, mint ma? Felkapta a fejét, amikor meghallotta a pénteki pedagógussztrájk szlogenjét? És Kobe Bryant utolsó meccsét látta-e? Idézze fel kvízünkkel az elmúlt hét eseményeit, de előbb tesztelje, mire emlékszik a hírcunamiból?

hvg.hu hvg.hu




Korlátolt alkatrésznek nevezték Tarlóst
 

Korlátolt alkatrésznek nevezték Tarlóst

A nemzeti együttműködés rendszerének korlátolt alkatrésze Tarós István Lakner Zoltán politológus szerint. Lakner szerint a főpolgármester meg fog bántódni azokon a sorokon, amikkel a politológus reagált a reggeli Vitézy elleni kirohanására.

hvg.hu hvg.hu