Égett egy masszázsszalon a fővárosban
Ketten füstmérgezést szenvedtek, amikor tűz ütött ki a zuglói szalonban.
Ketten füstmérgezést szenvedtek, amikor tűz ütött ki a zuglói szalonban.
hvg.hu
A Népszabadság újságírói ma délután megpróbálják felvenni a munkát azután, hogy a kiadó szombaton közölte velük: felfüggeszti a lap kiadását, egyúttal felmenti őket a munkavégzés alól. Murányi András főszerkesztő eközben arról tárgyal a kiadó vezetőségével, hogy hétfőn megjelenhessen a lap.
hvg.hu
A baleset vasárnap délelőtt, a Cegléd és Abony közötti vasútszakaszon történt
hvg.hu
Azzal magyarázták döntésüket, hogy aki elfogadja a NER játékszabályait, az Orbán Viktor rendszerét támogatja.
hvg.hu
A lap főszerkesztője arról beszélt szombaton, hogy tárgyalásban áll a vezetőséggel.
hvg.hu
Még nem született meg a gazdasági válság után az új szintézis, az új megoldás, így a demokrácia „apályát” éljük most át Tölgyessy Péter szerint. Az alkotmányjogász a magyar demokratikus hagyományok gyengeségéről beszélt történeti távlatban egy szombati konferencián.
hvg.hu
A miniszterelnök szerint ami a határ lezárása előtt történt, az nem Magyarország felelőssége. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt is elmondta Orbán, hogy hétfőn nyújtja be a miniszterelnök a kvótareferendummal összefüggő alaptörvény-módosítást az Országgyűlésnek. A Népszabadságról nem kérdezték a szombaton felvett műsorban.
MTI
Döbbenetes gyorsasággal lehet vége a Népszabadságnak: szombaton a kiadó felfüggesztette a lap kiadását, az online verzió sem elérhető. A szerkesztőség nem adja fel. Bár a jelenlegi kiadóval intenzív tárgyalások folynak, új kiadót keresnek.
hvg.hu
A magyar nép vezetői a magyar nép ellenségei" - fogalmazott az egyik felszólaló, Tamás Gáspár Miklós, filozófus a Kossuth téri demonstráción, ahol több ezren tüntettek a Népszabadság megszüntetése ellen.
hvg.hu
Adománygyűjtő oldalt is indítanak.
hvg.hu
Egyik pillanatról a másikra kilőtték a Népszabadság internetes oldalát, a lap kiadását pedig felfüggesztették.
hvg.hu
Hivatalosan még a Mediaworks alkalmazottjai, de a székházba nem léphetnek be. Holnap mégis megkísérlik felvenni a munkát.
hvg.hu
A Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt tiltakoznak a Kossuth téren, ahol egy köteg Magyar Időket elégettek.
hvg.hu
A Népszabadság munkatársai mesélnek arról, hogyan tudták meg, hogy gyakorlatilag vége a lapnak.
hvg.hu
Szombaton reggel a hivatalos magyarázat szerint a készülő "koncepcióváltás" miatt egyik napról a másikra a Mediaworks felfüggesztette az utóbbi időben a kormány kényes ügyeit leleplező Népszabadság kiadását és leállította a nol.hu működését. A lap munkatársai és a velük szolidarítók a Kossuth térre vonultak tüntetni. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!
hvg.hu
"Mi, magyar írók, tiltakozunk a Népszabadság aljas és gyáva megszüntetése ellen" - üzenik közleményükben.
hvg.hu
Az újság működésének ma reggeli felfüggesztése után, a Népszabadság főszerkesztőjét és helyetteseit tárgyalni hívta a kiadó vezetése. A tulajdonosok egy részét képviselő munkatársat és a szakszervezetet nem engedték be a biztonsági őrök.
hvg.hu
A Népszabadság munkatársai a szombat délután a lap régi, Corvin-közi székháza közelében tanácskoztak azok után, hogy a kiadó egyik napról másikra megszüntette az újságot és a lap online kiadását is. Este a Kossuth téren közösen tüntetnek a sajtó szabadságéért.
hvg.hu