Jó évjárat lehet az idei borból

Mennyiségileg vegyes, de minőségileg jó évjárat lehet az idei bor a szüret első tapasztalatai, a szőlős gazdák és borászok várakozásai alapján.








Bakondi: órákon belül meg tudjuk kezdeni az új kerítés építését

Szükség esetén órákon belül meg tudja kezdeni a honvédség az újabb kerítés építését, mert azt már előkészítették - közölte Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a köztévében. Szerinte remélhetőleg nemzetközi együttműködésben épülhet meg az újabb akadály.







Gyurcsány: a népszavazás Orbán trójai falova

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint az októberi kvótareferendum valójában Orbán Viktor miniszterelnök trójai falova, amellyel előkészítené az ország kivezetését az Európai Unióból, továbbá eltereli a figyelmet az "országdúlásáról" és felszámolná a vele szemben kibontakozó ellenállást.


Nem tudta elérni a külügy a megerőszakolt magyar nőt

Egyelőre nem sikerült kapcsolatba lépni azzal a nővel, akit a gyanú szerint három eritreai férfi a hét végén megerőszakolt a türingiai Mühlhausenben - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke.





Gondolkodott már azon, hogy eladna egy magyar focistát? Ne tegye!

Emlékszik még arra, amikor Szalai Ádám a hollandoktól elszenvedett 8-1-es vereség után edzőstül, játékostul kiosztotta az egész magyar focit? Hasonlóan súlyos állításokkal ment neki a hazai játékosmenedzsereknek Mervó Bence, a 2015-ös utánpótlás világbajnokság gólkirálya. Utánajártunk, hogy mi lehet az igazság a Mervó-történetben.