Egy mentőssel és egy rendőrrel is elbánt egy mindszenti fiatal
Egy mindszenti fiatal előbb az érte küldött mentőst fejelte le, aztán még a mentőkocsiban is harapott.
Egy mindszenti fiatal előbb az érte küldött mentőst fejelte le, aztán még a mentőkocsiban is harapott.
hvg.hu
Rosszul lett a KDNP-s Rubovszky György hétfőn a Parlamentben, a képviselőt a mentők a Honvédkórházba vitték – írja több lap is.
hvg.hu
A hatvanas évek ismert vízilabdázója volt az egyik férfi, akit Kiss Lászlóval együtt három hónapra eltiltottak nemi erőszak kísérletének vádja miatt. A férfi most azt mondta, hagyják békén ezekkel a vádakkal.
hvg.hu
Hétfő délelőtt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán két kamion ütközött össze Mány térségében. A balesetben az egyik kamion vezetője könnyebben megsérült. A képek tanúsága szerint nem egy apró koccanásról volt szó.
hvg.hu
Navracsicsnál jobban senki sem blamálta az ellenzéket, hiszen helyettük mondta ki a valódi, ellenzéki érveket. Vélemény.
Lévai Júlia Míra
"Ráadásul most – hogy is mondjam csak – a kormány politikai meggyőződésével nem feltétlenül azonos irányba politizálsz, így hát ez annyira nem népszerű" – ezzel az indokkal rúgott ki egy férfit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság másfél millió forintra büntette az igazgatóságot.
hvg.hu
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke szerint, ami a köztévével történik, az sikertörténet.
MTI
Hétköznap közel felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly. Úgy tudjuk, az esztergomi vonal villamosításának és a fehérvári pályaudvar átépítésének csúszásával magyarázzák a döntést, de valószínűleg egyszerűen spórolás áll a háttérben.
Zelki Benjámin
Lemondatná Tóbiás József az MSZP dunaújvárosi szervezetének vezetését, miután a szocialisták csak negyedikek lettek a DK és a Jobbik mögött a vasárnapi önkormányzati választáson. Az MSZP elnöke szerint a vereség ellenére van esély a Fidesz leváltására.
MTI
Mivel nem jelentkezett szemtanú az alig egy hete történt, túlkapásgyanús jegyellenőrzés ügyében, a BKK-nál nem indul vizsgálat.
MTI
A 2013-ban nagy botrányok közepette visszahívott Kiss Szilárd agrárattasét egy teljesen szabálytalanul és jogosulatlanul használt orosz diplomatarendszámú Porsche volánjánál fotózták le – Magyarországon.
hvg.hu
A budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség négyrendbeli rablás bűntettével vádolja a 12 éves fiút.
MTI
Szentes Tamás, az új tiszti főorvos nekiment Sándor Máriának, de a Népszabadságnak adott interjúban a miértekre adott válasszal mintha nem minden lenne rendben.
hvg.hu
Az Echo TV tulajdonosa szerint a PestiSrácok.hu azért támadja Szaniszlót, mert a portál főszerkesztőjét korábban "ittas műsorvezetés" miatt küldték el a csatornától. Széles Facebook-posztjában azt írja Huth Gergelyről, hogy "jobb lenne, ha csöndbe maradna, mielőtt kiteregetnénk a szennyesét."
hvg.hu
Saját hibájából bukott le a férfi a hamis rendszámmal, az autóját ugyanis már rég kivonták a forgalomból.
police.hu
A baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M0-ás M1-es felé vezető oldalán, a 38-as kilométernél.
hvg.hu
A Quaestor mintegy 30 ezer embert károsított meg, a cégvezető Tarsoly Csaba pedig még a zsarukat is felültette: a villájában csak a kamuórákból álló luxusóra-gyűjteményét hagyta – írja a Blikk.
hvg.hu
Az országban több helyen is átragasztotta a kormány "Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!" kvótaellenes plakátjait az Együtt ifjúsági szervezete. Az aktivisták "Ne hagyd! Ne szavazz! Bojkott 2016!"-feliratú matricákkal hekkelték meg a kormány plakátjait.
hvg.hu
Hajdu János, a TEK főigazgatója egy rádióműsorban elmondta, még nem érkezett olyan információ, ami egyértelmű terrorfenyegetettségre utalna a franciaországi Európa-bajnokságon.
hvg.hu
A balesetben egy távközlési oszlop is megrongálódott.
hvg.hu