Kilopták a koporsót a halott alól Esztergomban

Egy dolgozó vallomásából derült ki, hogy az esztergomi temetőben egy 2010-ben elhunyt asszony alól az akkori vezető utasítására a temetés után kivették a koporsót, és a holttestet a földre helyezték. A koporsót újra eladták, a kriptát lebetonozták, de a néhai nő fia később elérte, hogy kinyissák. Tényleg nem volt ott koporsó. A volt vezető tagad, a rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz a helyi szociális temetések ügyében is.




Újra bedobott a közbeszédbe egy divatos kifejezést az izzadó Orbán – de minek?

Az Index újságírója azt próbálta megtudni Dunaújvárosban az oda látogató miniszterelnöktől, hogy szerinte kik a tagjai a Soros Györgyhöz köthető közép-európai háttérhatalomnak, amelyről ő maga beszélt korábban. Orbán Viktor sajtófőnöke és testőrei védőgyűrűjében soft powert emlegetett, ami azonban az eddigi definíciók alapján valami mást jelent.




Vajna-style: Kirittyentik a Tények riportereit

A Kökény-Szalai Vivien vezetésével fazont váltó Tények újabb mérföldkőhöz érkezett: a riportereknek jobban kell(ene) mutatniuk a képernyőn és passzolniuk kell az új arculathoz – tudta meg a hvg.hu. Ebben profi szakemberek fogják támogatni őket.


Lemondott posztjáról a számlagyáras perben elítélt gyömrői polgármester

Június elsejei hatállyal lemondott posztjáról a Pest megyei Gyömrő polgármestere. Döntéséről kedden adott tájékoztatást az MTI-nek, de a képviselő-testületnek már a hétfői ülésen. Ugyanott közölte, hogy indulni akar az időközi polgármester-választáson. Gyenes Levente 2002 óta Gyömrő polgármestere.


Kipucolták a Balmazújváros melletti méregtelepet

Véget ért a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában lévő veszélyeshulladék-tároló felszámolása Balmazújváros-Lászlóházán, illetve a debreceni Határ úti telephelyen. Lászlóházáról 1893, Debrecenből 673 tonna szemetet vittek el ártalmatlanításra.


Verekedés a tárgyalóteremben: a bíró előre szólt

A bíró hiába kért megerősített kíséretet annak a gyilkossággal vádolt szír gyanúsítottnak a meghallgatásához, akit hétfőn minden különösebb erőfeszítés nélkül támadott meg a meggyilkolt kisfiú és nő családja a tárgyalóteremben.


Elektromos buszokat, sportcsarnokot, szállodát ígért Orbán Dunaújvárosnak

A miniszterelnök kedden Dunaújvárosba ment, hogy Cserna Gábor polgármesterrel együttműködési megállapodást írjanak alá – ahogy ezt korábban is tette megyei jogú városokban. Orbán Viktor azt mondta: az a cél, hogy Dunaújvárost modern ipari várossá tegyék. Egy sor beruházást ígért a városnak.




"A Petőfi számunkra nem csak egy rádiót jelentett"

Rengetegen tiltakoznak az új Petőfi Rádió minősége és milyensége miatt, többen azt éreztetik, hogy az átszervezéssel elvették tőlük az életük egy részét. A rádió más tapasztalatokról számol be, elismerő sms-eket kap, és rengeteg pozitív szakmai visszajelzés érkezik.