Soros nem kéri vissza az aprót

Kovács Zoltán kormányszóvivő nem hajlandó elárulni, mennyi ösztöndíjat kapott a Soros alapítványtól, így magunk eredtünk ennek a nyomába. A sajtóban eddig megjelent számok a mi kalkulációnk szerint nem stimmelnek.




Gyurcsány: Míg nálunk hiba volt a lopás, most ez a rendszer lényege

A DK elnöke egy XXII. kerületi fórumon Az őszödi beszéd egy-egy példányával várta a hallgatóságot. Arról beszélt, hogy még akkor sem szabad összefogni a Jobbikkel, ha a szavazótáborok között van átfedés. A demokratikus ellenzéki pártok viszont összefogásra vannak ítélve Gyurcsány Ferenc szerint.




A nap, amikor egy kisrepülő és a kormánypropaganda is keményen landolt

Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: a vádlottra támadtak az áldozat rokonai a bíróságon; a gazdaságban nem minden olyan szép, ahogy azt a miniszterek mondják; egyre több az aggály a riói olimpia miatt; kórházba került Esterházy Péter; új nagyregényt ír Vámos Miklós; az M1-M7-es közös szakaszán szállt le egy repülőgép.


Halálra késeltek egy nőt egy szolnoki lakótelepen

Mellkason szúrtak egy negyven év körüli nőt hétfő délután fél öt körül a szolnoki Széchenyi-lakótelepen, az áldozat belehalt sérüléseibe - erősítette meg az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a szolnoki Amadeus Rádió információját.


Villám csapott a budai Várba - videó

Látványos videót tett közzé valaki a YouTube-on arról, ahogy a budai Vár kupolájába belecsap a villám. A 24.hu szerint a felvétel feltehetően vasárnapról hétfőre virradóra készült, bár ezt kissé bizonytalanná teszi, hogy a videót május 30-ra dátumozták, de május 29-én tették közzé.








Felmentették a debreceni református tanítóképző volt rektorát

Bizonyítottság hiányában jogerősen felmentették a nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vádja alól V. Zoltánt, az egykori Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola kommunikáció- és médiatudományi intézetének vezetőjét, későbbi rektorát. Az intézmény egyik külső óraadóját, oktatásszervezőjét is felmentették.



Verekedés a bíróságon: A fájdalmat 20 év alatt sem lehet feldolgozni (videó)

A magyar bíróságokon szinte példátlan verekedés tört ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalótermében. Egy 20 évvel ezelőtti gyilkosság vádlottjára támadtak rá annak a hétéves kisfiúnak és az édesanyjának a rokonai, akiket a vád szerint 1996-ban brutálisan meggyilkolt. Még a bíró is azt mondta, hogy megérti az indulatokat.