Minden idők legmelegebbje volt az idei március

Minden idők legmelegebbje volt az idei március és 2015 első negyedéve, az észak-sarki jégkiterjedés az eddigi legkisebb volt márciusban - közölte pénteken az amerikai Országos Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA).

MTI

Módosítaná az útdíjról szóló rendeletet az MSZP

Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be az útdíjrendszer módosítása érdekében, hogy a D1-es és a D2-es kategória összekeverése miatt megbüntetett autósok kapjanak méltányosságot. Erről Heringes Anita szocialista országgyűlési képviselő beszélt az M1 péntek esti műsorában.

MTI

Új villamos megállót építenek a Rudas fürdő előtt

A kivitelezés alatt megmarad irányonként az egy-egy forgalmi sáv, de helyenként sávszűkületre és sávelhúzásra kell számítani. A május végéig tartó munka idejére a Rudas fürdő épülete melletti átkötő utat és a parkolót lezárják.

MTI

Index: Nagyobb baj is lehet a Margit hídnál omladozó HÉV-alagútból

A jövő hét vasárnapi üzemzárásig javíthatják ki a hibát és ekkor indulhat újra a H5-ös HÉV közlekedése a Batthyány tér és a Margit híd budai hídfő között. Az Index információi szerint a mérnök és a kivitelező vitába bonyolódott és ha nem sikerül megtalálni a kompromisszumot, a BKK vagy kockáztatja, hogy rászakad a fonódó villamos a HÉV-re, vagy kicsúszik az idei határidőből, és elúsznak az uniós milliárdok.

hvg.hu

Kész az új felsőoktatási lista: nem törlik el a kommunikáció szakokat

Az Emmi által készített szakjegyzék tervezete szerint a kommunikáció szak csak a felsőoktatási szakképzésben szűnik meg, alap- és mesterképzésben marad. Megszüntetik a nemzetközi tanulmányok alapképzést, a logisztikai menedzsmentet pedig ellátásilánc-menedzsmentnek nevezik át. Néhány szakot kivezetnek a mérnöki alapképzésből is. A kormány májusban tárgyal az új felsőoktatási szakjegyzékről.

MTI






"Lázár HAZUDIK" – írta ki a Hír Tv felelős szerkesztője

György Zsombor, a Hír Tv és a Magyar Nemzet munkatársa szerint éppen a fordítottja igaz annak, amit a Miniszterelnökség első embere csütörtökön mondott: nem a Simicska-tévé bojkottálja a Fideszt, hanem "a kormányzat bojkottálja a Hír Tv-t, a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót". A Fidesz tapolcai jelöltje sem adott nekik interjút - írta a Hír Tv munkatársa.

hvg.hu



Romagyilkosság: Hatályon kívül helyeztetnék az elsőfokú ítéletet

Eljárási hibák miatt hatályon kívül helyeztetné a romagyilkosságok ügyében hozott elsőfokú ítéletet az elsőrendű vádlott védője, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint viszont erre nincs ok. A per szerdán folytatódik. Az ügyben várhatóan május 8-án hirdetnek határozatot.

MTI

A magyar médiaügyekről érdeklődik a Velencei Bizottság

A jelenlegi médiaszabályozásról tájékozódtak Budapesten a Velencei Bizottság tagjai, akik jelentésben foglalják majd össze tapasztalataikat - közölték szocialista képviselők, miután az Országgyűlés két bizottságának tagjai pénteken megbeszélést folytattak az Európa Tanács (ET) tanácsadó szervével.

MTI