Megdőlt a melegrekord

Megtörtént, amit az év eddigi legmelegebb napjától vártunk: megdőlt a melegrekord, mégpedig Sopronban. Majdnem 30 fokot mértek. Ez a nem hivatalos szám, mert az OMSZ közlése szerint a rekord csak valamivel később, Vas megyében dőlt meg.

hvg.hu



Nahát, egy iskola, ahol jó lenni

Csodát tesznek a győri Kossuth Lajos Általános Iskolában a főképp hátrányos helyzetű roma gyerekekkel. Együtt tűzik ki az egyénre szabott célokat, kudarc esetén nem büntetnek, azt is jutalmazzák, ha valaki segít a gondnoknak, és nem csak akkor hívják be a szülőket, ha baj van a gyerekkel. A speciális, amerikai minta alapján működő módszer működik, az iskola minden mutatója jelentősen javult, de a legfontosabb, hogy a gyerekek és a tanárok is szeretnek ott lenni. Abcúg a hvg.hu-n.

Neuberger Eszter

Elindult az iWIW-alapító új közösségi oldala

A Várady Zsolt által már korábban beharangozott Populus.hu közügyek mentén szervezi a közösséget, illetve azokat, akik aktívan szerepet vállalnának a dolgok megváltoztatásában. A közösségi oldal egyelőre moderált formában működik.

hvg.hu

16 milliós bírság és kevesebb higiéniai hiba a húsvéti ellenőrzéseken

Összesen körülbelül 16 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvéti országos ellenőrzés-sorozatban. Több mint 3800 vizsgálatot végeztek, és 148 esetben büntettek – közölte a hivatal csütörtökön. Idén az összes ellenőrzés mindössze 2,8 százalékánál tapasztaltak higiéniai hiányosságot, míg tavaly az esetek 5,4 százalékában fordult ez elő.

MTI


Múzeumba küldte a bíróság a "holokamus" kommentért elítélt asszonyt

Az enyhítő körülményekre – különösen a vádlott beismerésére és bocsánatkérésére – való tekintettel a bíróság nem látta szükségesnek büntetés kiszabását. Így másfél évre próbára bocsátották a 61 éves nőt, és elrendelték, hogy keresse fel a budapesti Holokauszt Emlékközpontot.

MTI




Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeznek Habony ellen

Nincs nyoma annak, hogy a miniszterelnöki tanácsadónak bármely tevékenységéből jövedelme származna, ennek ellenére drága autókkal száguldozik, és félmilliós táskákat villant – írta az Együtt, amely a NAV-hoz fordul Habony Árpád meggazdagodása ügyében.

hvg.hu








Régi seb Zuglón a hajnalban kigyulladt szeméttelep

Még nem sokkal dél előtt is tartott az utómunka a csütörtök hajnalban kigyulladt zuglói szeméttelepen. A Rákospatak utcai telken illegálisan halmoztak fel hulladékot a bérlők, akik megléptek, mire kiérkeztek a tűzoltók. Éppen tavaly április elején szintén tűz volt itt, és már akkor sem először. A szeméthegyek közvetlen szomszédságában egy szállítmányozási cég működik, pár méterre folyik a Rákos-patak, és egy lakópark is van ott, de évek óta nem történik semmi, a hulladék szabadon gyűlik.

hvg.hu