Megtámogatja a kormány a budapesti vízilabda BL-döntőket

A kormány állami támogatást ad a Magyar Vízilabda Szövetségnek a Bajnokok Ligája 2016-os és 2017-es budapesti hatos döntőjének megrendezéséhez szükséges licenszdíj megfizetéséhez, egyúttal hozzájárul a lebonyolítás költségeihez is – derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.

MTI

Beteghordók vertek meg egy férfit a Merényiben

Megütött és fejbe rúgott egy ágyon fekvő férfit egy beteghordó Budapesten, a Merényi Gusztáv Kórház baleseti ambulanciájának folyosóján. Ezt videóra vette és elküldte a TV2 hírműsorának egy másik beteg rokona. A megvert férfi azt mondta: a kórházi biztonsági őrök is ütötték, majd egyszerűen kidobták. A férfi az utcán lett rosszul, emiatt vitték kórházba, de állítólag agresszív volt, ő viszont azt mondja: erre nem emlékszik.

hvg.hu


Elárasztották, betemették, végül mégis aluljáró lett belőle

Már használhatják az autósok a pilisvörösvári közúti aluljárót, amelyről sokan azt hitték a rengeteg csúszás miatt, hogy sosem fejezik be. Az Index cikkében elátkozottnak nevezik az építményt, mert korábban víz árasztotta el, majd teljesen betemették, és már arról pletykáltak, hogy inkább felüljárót építenének helyette. Az aluljáró felett az esztergomi vasútvonal fut, amelynek felújítása szintén régóta húzódik, és annak a története is megér egy misét.

hvg.hu



Fidesz: Gyurcsány volt ügyvédje áll a tapolcai "provokáció" mögött

Orbán tapolcai fórumán néhány tucat ellentüntető is volt, ők folyamatosan fütyültek, bekiabáltak a miniszterelnök beszéde alatt, egyebek mellett azt skandálták, "hazudik, hazudik". A Fidesz-frakció szóvivője szerint a "provokáció" mögött Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc volt ügyvédje áll.

MTI


Orbán: Tapolca után nix ugribugri!

Orbán Viktor Tapolcán köszönetet mondott a választóknak, hogy tavaly háromszor is támogatták a Fideszt, csak azt felejtette el, hogy ez nem igaz, mert jobbikos polgármestert választottak. A miniszterelnök a vasárnapi tapolcai időközi választást megelőzően kampányol az érintett városokban.

hvg.hu



Index: Fejek hullottak a BKK-nál a wellness-botrány miatt

Kirúgnak három vezetőt a BKK menedzsmentjéből a wellnessfürdő-botrány miatt. Távozik Somodi László vezérigazgató-helyettes, Markovics Ernő vezérigazgató-helyettes és Mihálszky Gábor tömegközlekedési divízióvezető. Mindhárman még a Vitézy-érából maradtak a BKK-nál.

hvg.hu

Jönnek a magyar seriffek – de minek?

Miskolc a seriff-rendszer bevezetésén gondolkozik, noha az elmúlt években jelentősen javult a közbiztonság, és egy sor speciális rendészeti intézkedést is hoztak. A polgármesteri hivatal szerint a város seriffjei is közterület-felügyelők lesznek, csak éppen többet kell majd a lakosok között forgolódniuk. Kerezsi Klára kriminológus szerint az önkormányzatoknak a rendészeti megoldások helyett komplexebb, szociális megoldásokat kellene választaniuk.

Csikász Brigitta


Nem volt sértő a HVG Nagy Harácsony-címlapja

A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította Ékes Ilona volt fideszes képviselőnek a HVG hetilap karácsonyi számának címlapja miatt indított keresetét. Ékes arra hivatkozott, hogy az illusztráció őt keresztényi mivoltában sértette; ezen a jogcímen 500 ezer forintot követelt a laptól.

hvg.hu





Gyurcsány: Simicskával egyeztetett az MSZP

Gyurcsány Ferenc azt mondta a Figyelőnek, egy esetről biztosan tud, amikor az MSZP-s Puch László, az egykori pártpénztárnok 2007-ben egyeztetett Simicska Lajossal, a Fidesz gazdasági háttéremberével. Szerinte ez ennél az egy konkrét esetnél többször is megtörténhetett.

MTI