Az NVB szerint nem jogsértő a Pad Ferenc elleni IKSZ-es szórólap

A Nemzeti Választási Bizottság szerdai határozatában úgy foglalt állást, nem jogsértő, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a tapolcai időközi választás kampányában terjesztett szórólapon azt állítja, Pad Ferenc, az MSZP és a DK közös jelöltje az iszapkatasztrófa idején a Mal Zrt. vezetőségének tagja volt, és semmit nem tett a tragédia elkerülése érdekében.

MTI




Zöld utat kapott a népszavazási terv a rokonok vagyonnyilatkozatairól

Egy újabb "rendszerbontó" civil népszavazási kezdeményezést hitelesített szerdán a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Ez azt jelenti, hogy a civilek által a március 15-ei demonstráción bejelentett 19 kezdeményezés közül háromban lehet népszavazást tartani, ha a Kúria másként nem dönt.

MTI

Épül a mindent látó állam

Elektronikus személyi igazolvánnyal váltana ki a kormány egy sor hatósági igazolványt. A terv adatvédelmi aggályokat is felvet – írja az e heti HVG.

HVG




Szijjártó: Kötelezettségünk részt venni az Iszlám Állam elleni harcban

A külügyi bizottság tagjai szerdán zárt ülésen tanácskoztak az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való esetleges magyar katonai szerepvállalásról. A misszió Szijjártó Péter szerint a 150 fős kereten belül marad, a helyszínen szolgálatot teljesítő magyar kontingens a jelenlegi tervek szerint összesen 110 katonából állna, továbbá 6 magyar tiszt lenne jelen a vezetési pontokon.

MTI


Maradhat a magyar lány a svédeknél, Szijjártóék bejelentést tesznek

Megtalálta a megoldást a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) arra, hogy Wilhelm Fruzsina a Svédországban élő nagynénjénél maradhasson – erősítették meg a minisztériumnál. Részleteket viszont egyelőre nem közöltek a magyar lány ügyéről, amelyről Szijjártó Péter külügyminiszter holnap reggel tesz bejelentést.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI



Hiszékeny görbe kisujjára hivatkozott a kenőpénz-tárgyaláson – fotó

Vádirat-ismertetéssel és vallomástétellel kezdődött szerdán a Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő, volt XIII. kerületi alpolgármester ellen vesztegetés gyanújával indított büntetőper tárgyalása. Hiszékeny a bíróságon azt mondta, olyan elváltozás van a kisujján, ami miatt ötmillió forintot nem is tudott volna mutatni a kezével, legfeljebb csak négy és felet.

MTI

“Basszus, tényleg ilyen” – Hallgatók értékelik a tanáraikat

Létezik egy magyar oldal, melyen az egyetemi, főiskolai hallgatók szabadon mondhatják el véleményüket tanáraikról. A MarkMyProfessoron fordul a kocka, a diákok osztályoznak az oktatók meg tűrnek: vannak, akiket inspirálnak az őszinte visszajelzések, de az is előfordul, hogy kiborulnak az igazságtalannak vélt kritikától. Mivel módszertanilag az oldal értékelhetetlen, az iskolák nem figyelnek oda rá, az általuk alkalmazott oktatói véleményezői rendszer viszont nem igazán működik.

Mizsur András