A hajléktalanok több mint ötödének van munkája
Igaz, a többségnek csak alkalmi munkája. A Tudtad-e kampány ma is egy közkeletű tévedést tesz helyre.
Igaz, a többségnek csak alkalmi munkája. A Tudtad-e kampány ma is egy közkeletű tévedést tesz helyre.
Árvai Márta Kecskemétről tűnt el február 23-án, eddig nem vezetett eredményre a keresése. A rendőrség a fotójával keresi a kiskorú lányt.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték a Fővárosi Ítélőtáblán szerdán azt a férfit, aki a márianosztrai börtönben nyakon szúrta egyik zárkatársát 2012 őszén. Az erőszakos, többszörös visszaesőnek minősülő vádlott legkorábban 25 év után bocsátható szabadon.
Fekete Pobeda, csempészórák, elhagyott Duna-part, zsarolás: az ügynöksztorik tipikus kellékei szerepelnek Novák Dezső 1968-as beszervezésének történetében. A válogatott futballista özvegye szerint akkoriban nyolc ember jelentett a Fradiból.
A tegnapi kétharmados ügyek árnyékában egy feles törvény szavazásakor négy fideszes prominens is szembe ment Lázár János és a Miniszterelnökség elképzeléseivel. Viszont mind a négy politikus végül azt mondta a hvg.hu-nak, hogy tévedés történt, voltaképpen támogatták volna a javaslatot. Kövér László szerint olyan hangzavar volt a teremben, hogy véletlenül rossz gombot nyomot..
Magyarországnak nem elég sikeresnek lennie, annak is kell látszania, és ehhez megvannak a feltételek - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Századvég Alapítvány külkapcsolatokról tartott nemzetközi konferenciáján.
Elkészültek az első látványtervek a 3-as metró felújításához. Ezek valószínűleg még nem véglegesek, egy tervpályázat győztesének munkáit tette közzé szerdán a BKK. Modern felszíni épületeket kaphatnak a meglévő megállók, és van már elképzelés a Káposztásmegyer felé meghosszabbított vonalszakasz egyik felszíni állomásáról is.
A Barátok köztben korábban Magdi anyust alakító Fodor Zsóka színészt kérte fel a rendőrség, hogy a hatóság fordulatokban gazdag promóvideójában játssza el a nagymama szerepét egy elképzelt csalási ügyben. A sztoriban a csalók az ismert unokás trükköt akarták bevetni, de Magdi anyus kapcsolt, tárcsázta a 112-t, majd csaliként részt vett a csalók kézre kerítésére megszervezett rendőri akcióban is.
Vádat emelhetnek Szegeden egy 51 éves férfi ellen, mert engedély nélkül végzett fogorvosi és fogtechnikai tevékenységet.
Megveheti a Századvég a Helyi Téma című lapot - írta a Népszava.
A 37 éves budapesti férfi öngyilkosságot próbált elkövetni a dorozsmai sportpályánál, közben sebezte meg magát többször is a késsel. Ez után elájult vagy elaludt, halálát pedig kihűlés okozta – állapította meg a rendőrség a szakértői vélemények alapján, bár először még gyilkosságra gyanakodtak.
Siófok polgármestere azt kérte, hogy hétvégi éjszakákon átvezényelt rendőrökkel erősítsék meg a közbiztonságot városában. Lengyel Róbert (független) szerdán a Ma reggel című tévéműsorban elmondta, hogy a megyei rendőrfőkapitányhoz fordult kérésével.
Kidőlt egy fa Kiskundorozsma és Szeged között, emiatt szerda hajnal négy óra óta nincs feszültség a pályaszakasz felsővezetékében. A Budapest-Szeged vasútvonalon késnek a vonatok – közölte a Mávinform.
A kedd délutáni ülésen a kétharmados törvény elbukása mellett arról is egyeztettek, hogy mi legyen a stratégia a tapolcai választási kampányban.
Nem most kezdte Orbán Viktor főtanácsadója az új médiabirodalom kiépítését, Habony Árpád és emberei már hónapok óta dolgoznak egy rádiót, tévét, hetilapot és online orgánumot magába foglaló csoport kialakításán. Ám a legtöbb tárgyalása megakadt, sőt még a TV2-ben sem tudott egyelőre részesedést szerezni. Az építkezést fideszes forrásaink szerint a miniszterelnök küldetéstudata motiválja, viszont a pártban és értelmiségi holdudvarában nem igazán bíznak a sikerben.
A nyolc éve megoldatlan ügyet tavaly vette át az ORFK. A Blikk szerint új bizonyítékot, DNS-nyomokat találtak, amelyek alapján a korábban a bűncselekményt már beismerő D. Lajos vált gyanúsítottá.
A parlamentben ma külföldi katonai szerepvállalásainkról vitáznak a képviselők. Szó lesz az Európai Unió szomáliai és mali műveletében való részvételről is.
Alig ment el az egyik hidegfront, máris itt a másik. Szerdán nem sok jóra számíthatunk: rövid időre kisüthet a nap, de inkább csak délelőtt. Csütörtökön és pénteken pedig hidegebb idő lesz sok csapadékkal.
Jövő héten az EU tagállamainak miniszterei tanácskoznak majd a kialakult migrációs helyzetről, bár ettől nagy áttörést nem vár Molnár Tamás, a Corvinus Egyetem oktatója. A Miniszterelnökség jogi főtanácsadói posztját is betöltő szakember egy szegedi előadásán arról is beszélt, hogy uniós forrás van bőven a bevándorlás kezelésére, csak azt nem preferálja az EU, hogy őrzött befogadókat építsen belőle Magyarország.
Súlyos büntetést kapott a vonaton egy levelezős diák, aki nem tudta, hogy ő nem jogosult félhavi tanuló bérlet váltására. Előtte a szelvényt 17 kalauz ellenőrizte, de senki sem kötött bele. Ráadásul korábban a jegypénztáros ajánlotte neki a félhavi bérletet, de később ezt nem volt hajlandó elismerni. A MÁV szerint az utasnak kell tudnia, milyen kedvezményekre jogosult.