Draskovics korábbi telkét reklámozzák Orbánnal
 

Draskovics korábbi telkét reklámozzák Orbánnal

Draskovics Tibor egykori igazságügyi és rendészeti miniszter háza állt annak a teleknek egy részén, amelyet ötletesen azzal hirdetnek, hogy a „miniszterelnöki rezidencia közelében” található. A kétszintes miniszteri épületnek azonban ma nyoma sincs, mert hat évvel ezelőtt leégett – tudta meg a hvg.hu. Az új tulajdonos azóta hadakozik a biztosítóval, hogy több százmillió forintos követelését megkaphassa.

Cs. B. Cs. B.

Epedve várja Putyint a Jobbik
 

Epedve várja Putyint a Jobbik

A Jobbik üdvözli Magyarország és Oroszország vezetőinek találkozását – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleges budapesti látogatásáról Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnöke.

MTI MTI



Meghalt a volt hajdúböszörményi rendőrkapitány
 

Meghalt a volt hajdúböszörményi rendőrkapitány

Ötvenhárom éves korában elhunyt Dobos Imre rendőralezredes, rendőrségi főtanácsos, aki 10 évig vezette a hajdúböszörményi rendőrkapitányságot – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

hvg.hu hvg.hu

Felfüggesztettet kapott az ismerősét fellökő német férfi
 

Felfüggesztettet kapott az ismerősét fellökő német férfi

Jogerősen egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy német férfit, aki 2013 nyarán fellökte egy ittas ismerősét, aki beütötte a fejét, majd hónapok múlva meghalt. A táblabíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében mondta ki bűnösnek a 28 éves férfit.

MTI MTI



Facebookon fenyegetőzött a felfüggesztettre ítélt volt fideszes képviselő
 

Facebookon fenyegetőzött a felfüggesztettre ítélt volt fideszes képviselő

Bizarr csetbeszélgetést folytatott egy őt kritizáló kommentelővel az országos hírnévre szert tevő pécsi politikus, Fodor Ibolya, aki azután sem adta vissza képviselői mandátumát, hogy kiderült: felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Fodor a kommentelő főnökével beszélné meg, hogy rendben van-e, hogy alkalmazottja „rágalmazza a város képviselőjét”.

Stemler Miklós Stemler Miklós





Rácz Péter Rikárdó édesapja: ''Novák Előd kérjen bocsánatot!''
 

Rácz Péter Rikárdó édesapja: ''Novák Előd kérjen bocsánatot!''

Mi lehet egy egynapos baba bűne? A léte. 2015 első magyar babáját megtámadta a jobbikos Novák Előd – az Egymillióan Rácz Péter Rikárdóért Facebook-csoport alapítójával beszélgettünk arról, mit lehet tenni a gyűlölet és az előítéletek ellen. A család pedig közleményt adott ki.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid





Juhász: Jócskán áron alul adott el egy üzlethelyiséget az V. kerület
 

Juhász: Jócskán áron alul adott el egy üzlethelyiséget az V. kerület

A piaci ár töredékéért adott el az V. kerületi önkormányzat egy Október 6. utcai, 200 négyzetmétert éppen el nem érő üzlethelyiséget – közölte Juhász Péter. Az ellenzéki politikus szerint a környéken akár 700-800 ezer forintot is elkérnek az üzletek négyzetméteréért, itt viszont 154 ezer forintra jött ki az ár.

hvg.hu hvg.hu