Most derítettek fényt egy húsz évvel ezelőtti kettős gyilkosságra
Még 1995 májusában találtak holtan zuglói házukban egy idős házaspárt, 2014-ben azonban új információk alapján újranyitották az ügyet. Az ügyészség vádat emelt egy férfi ellen.
Még 1995 májusában találtak holtan zuglói házukban egy idős házaspárt, 2014-ben azonban új információk alapján újranyitották az ügyet. Az ügyészség vádat emelt egy férfi ellen.
Orbán Viktor sajtóirodája megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan Magyarországra látogat, de azt írták, egyelőre egyeztetnek az időpontról.
Kuruzslás miatt emeltek vádat egy házaspár és a lányuk, valamint alkalmazottjuk ellen, mert fogtechnikusi és fogászati asszisztensi végzettséggel végeztek fogorvosi beavatkozásokat Nagykanizsán – közölte szerdán a Zala Megyei Főügyészség.
Megpróbálták leszorítani az útról a járőrkocsit, és kannákat dobáltak az útra szerdára virradóra azok a járműtolvajok, akik egy Mazda típusú teherautó vittek el Kecskemétről, a Géza fejedelem útjáról. Az M5-ösön érték utol őket a rendőrök, de végül a 4-es főúton sikerült lekapcsolni a tolvajokat.
A rendőrség elfogadta az indexeseket üldöző markolós érvelését, miszerint ő csak a sarat takarította az útról, amikor negyvennel tapadt rá az újságírók autójára – hangzott el a kedd esti RTL Klub Híradóban. A rendőrség cáfol, mondván: ők továbbra is nyomoznak az ügyben. Az újságírókkal autózó Hadházy Ákos további jogi lépéseket tesz az ügyben.
Bár a magyar férfit Európában körözik, mert megszökött a börtönből, Francia-Polinéziában kiengedték az előzetes letartóztatásból. Most elveszi azt a chilei nőt, akivel utazgatott.
Jelentős, 50-60 perces késésekre kell számítani a Budapest–Veresegyház–Vác-vasútvonalon, mert Vácrátóton meghibásodott egy biztosítóberendezés, Váchartyánnál pedig egy Budapestre közlekedő személyvonat vezérlése romlott el – közölte a Mávinform.
Nem külföldön, nem vidéken, hanem Budapesten akadtak rá a kultúrprogramot élvező miniszterelnökre kedd este. Orbán Viktor karácsony óta nem hallatott magáról.
A Zugligeti úti dohánybolt eladója ellenállt, ezért a rabló zsákmány nélkül távozott. Három órán belül el is fogták a rendőrök.
Budapesten minden harmadik ember diplomás, Nógrádban és Szabolcsban viszont a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jutott. Összességében a lakosság 12 százalának csak nyolc általánosa van – ennél valamivel többen vannak a diplomások.
Az Oktatási Hivatal (OH) 4,5 milliárdos büdzsével indítja az évet, de a központi költségvetésben ez nem okoz pluszkiadást. Január 1-jével az OH több új feladatot kapott.
A Kecskemétre költöztetett 110 fős vidékfejlesztési államtitkárságon megindult a munka. A korábbi dolgozók fele nem volt hajlandó a fővárosból Kecskemétre költözni, így ők már nem dolgoznak ott. A másik két költözésre kijelölt minisztérium egyelőre pihenteti a témát, a miniszterelnök hivatala pedig terv szerint költözik a budai várba.
Napközben is csak -1, -6 fokig emelkedik a hőmérséklet, kora reggel pedig kifejezetten kemény fagyok várhatók. Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére figyelmeztetést adtak ki a szélsőséges hideg miatt. Nyugat felől felhősödik az ég, délután havazhat is. Ki hinné, hogy szombaton már 6 fok is lehet.
Budaörs nem fizeti tovább az M1-M7-es bevezető szakaszán a villanyszámlát az útdíj bevezetése miatt - jelentette be a város független polgármestere, Wittinghoff Tamás.
Hamis zlotyit akart forintra váltani Hajndúnánáson egy 19 éves fiú.
Feltehetően patkányméreggel töltött virslit szórt szét valaki egy debreceni lakótelepen, a kutyatartók rettegnek - hangzott el az RTL Klub esti Híradójában. A rendőrség állatkínzás gyanúja miatt indított nyomozást.
A Balaton jegesedése miatt január 5-én kora délutántól nem jár a komp Szántód és Tihany között. Az intézkedés ideiglenes, amint az időjárási, illetve jégviszonyok lehetővé teszik, a járatok újra elindulnak. Kedden az erős északi szélben összetörtek és feltorlódtak a jégtáblák a szántódi kikötőnél - ez látható az alábbi fotókon.
Kisiklott a szentendrei HÉV a Tímár utcai megállónál, esetleges sérülésről nem érkezett hír.
Egyetlen egy gyereket sem lehet megbélyegezni, szülessen bár a Rózsadombra vagy Makóra, palotába vagy putriba – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a makohirado.hu-nak adott, kedden megjelent interjújában. Lázár János szerint minden magyar gyereknek vele született joga, hogy a sorsát a tehetsége és a szorgalma alakítsa, ne pedig előítéletek vagy öröklött körülmények.
Omlik a vakolat az egyik újlipótvárosi utcában, a helyszínen tűzoltók dolgoznak.