Jégalakzatok Nógrádban – fotók
Ilyen formákat hozott létre az időjárás a napokban.
Meghalt egy ember szén-monoxid-mérgezésben szombaton Pécsen.
Az olajügyekben ismerté vált Karancsi Tibor mögé áll be a Schmuck Andor-féle, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának az időközi választáson, és erre kéri a többi ellenzéki szervezetet is.
Az első helyen a Nagy Példakép végzett.
Nyáry Krisztián karácsonyra megjelent új kötete, az Igazi hősök sokunkban megfogalmazta a kérdést: tulajdonképpen kiket is tekintünk hősöknek? Van-e egy ilyen jelzőnek objektív mércéje, és ha igen, akkor az erkölcsi feddhetetlenség, a szakmai-emberi alkalmasság a fokmérője, vagy elég a minősítéshez egy megfilmesítésre váró élettörténet? A hvg.hu év eleji gyakornoki programjának tagjait arra kértük, tartsanak önvizsgálatot, és mondják meg, szerintük kik voltak 2014 hősei.
Halálra gázolt egy embert a Villányból Pécsre tartó személyvonat Pécsbánya-Rendező és Pécs-Külváros között szombaton.
Széttartó szónoklatok, hideg eső és Orbán takarodj. Az év első tüntetése.
Az LMP-s politikus Kálmán László szavain bukott ki.
Hatalmas önállóságot kapnak vissza az önkormányzatok: maguk dönthetnek arról, mekkora támogatást és milyen feltétellel fizetnek, de a pénzt is maguknak kell előteremteniük.
Hende Csabát alighanem csúnyán átverték. Vagy nem mond igazat.
A Velencei-tó részben befagyott, de nem alkalmas sportolásra.
MInd több megyére adnak ki narancssárga figyelmeztetést az ónos eső miatt.
Három évvel az új alkotmány életbe lépése elleni tiltakozásként megtartott 2012. január 2-i tüntetés után, péntek este ismét nagygyűlést hívtak össze civilek az Operaház elé. A megmozdulást a MostMi! Facebook-csoport kezdeményezte. Legközelebb Angela Merkel február eleji látogatására időzítenek tüntetést.
Lehetett tudni, hogy a ruhatárnál gondok lesznek, de a szervezők nem törődtek vele, állítják az Index forrásai a botrányosan véget ért Lights Off szilveszteri buliról. A lap úgy tudja, több résztvevőt meg is vertek.
A tettes magát is megsebesítette. Három gyerekükről a renrőrök gondoskodtak.
Ónos eső, majd havaseső és havazás érkezésére figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.