Orbán kitüntetést küldött az Európa Tanács elnökének
 

Orbán kitüntetést küldött az Európa Tanács elnökének

Ha bármilyen kérdés merül fel Magyarországgal kapcsolatban, azt továbbra is a párbeszéd szellemében kell kezelni - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az Európa Tanács (ET) és az Emberi Jogok Európai Bíróságának vezetőjével folytatott strasbourgi tárgyalásait követően.

MTI MTI

Új ünnepet akar a Fidesz március 23-ára
 

Új ünnepet akar a Fidesz március 23-ára

A Fidesz határozati javaslatban kezdeményezi, hogy minden év március 23. legyen a magyar zászló és címer napja, így emlékezve az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadásának napjára, mely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát.

MTI MTI

Új eljárás lesz a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében
 

Új eljárás lesz a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében

Hatályon kívül helyezte az ítélőtábla szerdán a Budapest Környéki Törvényszéknek a szigethalmi feleséggyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítéletét, amelyben életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki a 2011 decemberében elkövetett emberölés vádlottjára, G. B.-re.

MTI MTI


Már öten meghaltak az amerikai hóviharokban - videó, fotó
 

Már öten meghaltak az amerikai hóviharokban - videó, fotó

Hárman hólapátolás közben kaptak szívrohamot, egy ember közlekedési balesetben halt meg, egy férfit pedig holtan találtak az autójában a több mint 3 és fél méteres hóban. A tragédiákat mind New York állam északnyugati részéből jelentették.

MTI MTI

Franciaországból ellopott traktorokra bukkantak itthon
 

Franciaországból ellopott traktorokra bukkantak itthon

Tizenhárom, összesen félmilliárd forint értékű, Franciaországból ellopott traktorra bukkant a rendőrség Nagykanizsán és Nagykátán - jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI MTI







Iskola udvarán támadt gyerekekre egy kutya Mezőfalván
 

Iskola udvarán támadt gyerekekre egy kutya Mezőfalván

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt az 56 éves nőt, akinek elszabadult kutyája egy gyereket és két felnőttet harapott meg kedd délután Mezőfalván – közölte a rendőrség. A Dunaújvárosi Hírlap értesülései szerint a kutyatámadás a helyi általános iskola udvarán történt.

MTI MTI


Katasztrófára figyelmeztetnek a tanárok – tüntetés lesz szombaton
 

Katasztrófára figyelmeztetnek a tanárok – tüntetés lesz szombaton

Szombatra, a magyar közoktatás napjára szervezi tiltakozó demonstrációját a Pedagógusok Szakszervezete. Az Emmi előtti tüntetésen a gyermekszegénységre és a gyermekek tanuláshoz való jogára kívánják felhívni a figyelmet. A szegénységből kitörés egyetlen lehetősége a tanulás, de a gyerekek ehhez való joga súlyosan sérül a gimnáziumi férőhelyek számának csökkentésével – mondta a szakszervezeti elnök.

MTI MTI

Felállhat a kitiltási botrányt vizsgáló bizottság
 

Felállhat a kitiltási botrányt vizsgáló bizottság

Sikerült 40 aláírást összegyűjteniük a vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező Liberálisoknak. A bizottság azt vizsgálja majd, kiket, és milyen korrupciós vádak alapján tiltottak ki, és milyen vizsgálatok indulnak hazánkban az érintett személyekkel kapcsolatban. A 8 fős bizottságba 4 főt a kormánypártok delegálhatnak – közölte a Magyar Liberális Párt.