Életfogytiglant kapott az élettársát agyonverő férfi Debrecenben
 

Életfogytiglant kapott az élettársát agyonverő férfi Debrecenben

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 2011 februárjában egy debreceni lakásban agyonverte élettársát. Leghamarabb 35 év után helyezhetik feltételesen szabadlábra. A bíróság a vádlottat kötelezte a hétmillió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére is.

MTI MTI

Bajnai megint pert nyert Pesty László ellen
 

Bajnai megint pert nyert Pesty László ellen

Nem jogerősen pert nyert Bajnai Gordon Pesty László ellen, aki egy 2010 januárjában megjelent interjúban valótlan kijelentéseket tett vele – és a Hajdú-Bét ügyben játszott szerepével – kapcsolatosan.

hvg.hu hvg.hu

Simicska Lajos és a nadrágtartó
 

Simicska Lajos és a nadrágtartó

Simicska Lajos a hétvégén a Vadkert Major átadásán nyilvánosan fényképeztette magát hívei társaságában, és ezzel nemcsak ő jött ki a napra, hanem egy elfeledett ruhadarab is újra rivaldafénybe került. Bár ha jobban végiggondoljuk, nem ez az első, hogy a közéletet és a populáris kultúrát a hózentróger köti össze. Ha nem hiszi, nézze meg a képgalériánkat – Tarlós Istvántól Surdán át Gordon Gekkóig!

hvg.hu hvg.hu


Videó: Falus elvárja Bokrostól, hogy lépjen vissza
 

Videó: Falus elvárja Bokrostól, hogy lépjen vissza

Falus Ferenc korábban azt mondta, ő lép vissza, ha akad nála esélyesebb jelölt a baloldalon, de most elvárja, hogy Bokros Lajos lépjen vissza a javára. A Nézőpont közvélemény-kutatása szerint Bokrosra többen szavaznának, mint Falus Ferencre.

hvg.hu hvg.hu

Megint a végtörlesztők jártak jól
 

Megint a végtörlesztők jártak jól

Még a 10 ezer forintos díjat sem kell megfizetniük a banknak azoknak, akik korábban végtörlesztettek, és ahhoz forint alapú kölcsönt vettek fel. Emellett a kormány már azt is megtiltja a bankoknak, hogy a devizahitelek elszámolásának időszaka alatt felmondják a hiteleket.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

NMHH-elnök: nonstop „akadálymentesek” lesznek jövő évtől a tévéműsorok
 

NMHH-elnök: nonstop „akadálymentesek” lesznek jövő évtől a tévéműsorok

Jövőre nemcsak a reggel hat és éjfél közötti időszakra, hanem a műsoridő teljes egészére vonatkozik az „akadálymentesítés”, hogy a hallássérültek is folyamatosan nézhessenek tévét – erről beszélt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke hétfőn Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének szakmai napján.

MTI MTI

Már a józsefvárosi fidesz is
 

Már a józsefvárosi fidesz is "droglobbizik"

A józsefvárosi önkormányzat szerint úgy tűnik, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje, Bodnár Zoltán is "beállt a droglobbi mögé", és jobban érdekli néhány kábítószer-fogyasztó, mint 80 ezer józsefvárosi egészsége.

MTI MTI

A hely, ahol biztonságosabb lett az élet
 

A hely, ahol biztonságosabb lett az élet

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei községek biztonságosabb lakóhelyek lettek 2013-ban – derült ki a megyei rendőr-főkapitány beszámolójából. Az anyag szerint több bűncselekmény nyomozásában az elmúlt öt év legjobb eredményeit produkálták tavaly a megyei rendőrök. Akad azért olyan polgármester, aki nem elégedett települése közbiztonságával.

Cs. B. Cs. B.


Megismerhetjük Tarlós István öt
 

Megismerhetjük Tarlós István öt "fő bűnét"

Az Együtt-PM a főpolgármester öt fő bűnét mutatja be. Szigetvári Viktor társelnök a Fidesz-KDNP-s főpolgármesternek elsőként azt rótta fel, hogy támogatja Orbán Viktor luxusberuházásait a fővárosban.

MTI MTI



Járvány is kitörhet Budapesten a Liberálisok jelöltje szerint
 

Járvány is kitörhet Budapesten a Liberálisok jelöltje szerint

Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje szerint járvány is kitörhet Budapesten a VIII. kerület tűcsereprogram leállítása miatt. A józsefvárosi önkormányzat szerint úgy tűnik, Bodnár Zoltán is beállt a droglobbi mögé, és jobban érdekli néhány kábítószer-fogyasztó, mint 80 ezer józsefvárosi egészsége.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Elhallgattatták az alkotmánybíró-jelölteket kérdező egy szem ellenzékit
 

Elhallgattatták az alkotmánybíró-jelölteket kérdező egy szem ellenzékit

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a kormánypárti többség igen szavazataival támogatta a három alkotmánybíró-jelölt, Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András megválasztását. Az MSZP nem vett részt az ülésen, az ellenzék részéről egyedül jelen lévő Együtt-PM-es képviselőtől megvonták a szót.

MTI MTI

A kormánypárt most már nem ereszti az ombudsmant
 

A kormánypárt most már nem ereszti az ombudsmant

Az igazságügyi bizottság meghallgatja az ombudsmant a Magyar Nemzet cikke miatt. A napilap azt állította, hogy a jogvédők befolyásolták az egyik ombudsmani jelentés közlésének időzítését, de a jogvédők szerint ez nem is igaz.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu